Általában egy hangsúlyos, erős bevitt ütés után rögtön jön a KO, ezúttal azonban eltelt egy kis idő a bevitt ütés és a reakció között.

A világ legnagyobb MMA-szervezete, a UFC hajnalban a 262. számozott gáláját rendezte. A főkártya nyitómeccse nem mindennapi ütésháborút hozott a brazil Edson Barboza és az amerikai Shane Burgos között. A pehelysúlyú meccset a rúgásairól híres Barboza kezdte jobban, a második menetben azonban egyre többet talált Burgos, összességében mindkét versenyzőnek rengeteg bevitt ütése volt.

A harmadik menet elején Barboza viszonylag ritkán látott TKO-val nyerte meg a meccset. A brazil bevitt néhány ütést, először úgy tűnt, hogy Burgos simán továbbmegy, de egy ütemmel később már látszott, megfogta őt Barboza ütése és a földre is került, Barboza meg pillanatok alatt behúzta a meccset.

A gála főmeccsén:

Nem volt még ennyire hosszú és rögös az út a UFC világbajnoki címéhez

Majdnem 11 évre és 28 meccsre volt szüksége a brazil Charles Oliveirának, hogy a legnagyobb MMA-szervezet legkeményebb súlycsoportjának világbajnoka legyen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve