A The Athletic információja szerint Cristiano Ronaldo közölte a Manchester United vezetőségével, hogy elhagyná a klubot.

Ronaldo tavaly tért vissza a Manchester Unitedhez, egyéni szinten nem volt rossz szezonja, minden sorozatot figyelembe véve 24 góllal zárta az idényt. A Manchester United azonban lemaradt a top négyről, így a következő szezonban nem indulhat a Bajnokok Ligájában, ez pedig döntő lehet Ronaldo helyzetét illetően is.

A megbízható The Athletic szerint Cristiano Ronaldo közölte a Manchester United vezetőségével, hogy amennyiben a csapat kap egy megfelelő ajánlatot, akkor engedje el, mert a Bajnokok Ligájában akar futballozni.

Ronaldo távozásáról már voltak pletykák az előző hetekben, korábban a Chelsea és az AS Roma érdeklődéséről írt az angol sajtó. Utóbbi valószínűleg sansztalan, hiszen a Roma sem indulhat a BL-ben ősszel. A Chelsea viszont igen, és az Athletic szerint a Bayern München és a Napoli is élénken követi Ronaldo helyzetét.

A Man. United továbbra sem igazolt egyetlen játékost sem, miközben a riválisok közül a Liverpool megvette Núnezt, hosszabbított Szalahhal, a City pedig Haalanddal erősített.

Ez is érdekelhet:

A Man. City már megtalálta csapatkapitányának az utódját

Fernandinho szerződése lejárt, a Manchester City pedig már megoldotta a brazil pótlását is.

Végül úgy döntött a Liverpool legjobbja, hogy marad

Nagyon fontos szerződéshosszabbítást jelentett be a Liverpool.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja

Közel másfél évtizede nem volt a mostanihoz hasonló gödörben a Liverpool

Hansi Flick szerint egy teljesen jogos tizenegyest vettek el a Barcelonától a Bajnokok Ligájában

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
28% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.