Az rejtély, miért gondolták jó ötletnek a kinevezését.

Wayne Rooney még mindig csak 38 éves, de már három éve edzősködik. A Derby County volt az első csapata, majd másfél év után az USA-ba igazolt és a D.C. Unitedet vezette kicsit több mint egy szezon erejéig, de egyszer sem tudott velük a rájátszásba jutni, így távozott.

A Derbynál 28,2%, a D.C.-nél pedig 26,4%-os volt a győzelmi aránya, ennek ellenére 2023 októberében, mindössze napokkal amerikai menesztése után leszerződtette a Birmingham City. Sokáig itt sem maradt, 83 nap elteltével

a birminghamiek is menesztették Rooney-t, miután az első 15 meccséből csak kettőt nyert meg (2 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség), és az 5. helyről a 20.-ra vezette vissza a klubot.

„Sajnos a Wayne-nel együtt töltött idő nem úgy alakult, ahogyan azt terveztük, ezért úgy döntöttünk, hogy új irányt veszünk. Most megkezdtük az utód keresését”nyilatkozta Gary Cook vezérigazgató.

Rooney nyílt levelében köszönetet mondott a vezetésnek a bizalomért, de hozzátette, úgy érzi, 13 hét kevés idő arra, hogy egy edző a saját képére formálhassa a csapatot. Hozzátette, most egy rövid időre megpihen, a családjával lesz.

Wayne Rooney: Addig ittam, amíg ki nem ütöttem magam

Amit eddig csak sejtettünk, az most már tény: komoly alkoholproblémái voltak az MU-legendának.

(Fotó: Ryan Hiscott/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve