Már elhasználtuk a legtöbb egekbe emelő jelzőt az Európa-bajnokságot megnyerő spanyol labdarúgó-válogatottról, így a további dicshimnusz helyett jöjjenek a képek és számok. Mutatunk tehát egy infografikát. Árulkodó.

Mint már említettük a döntő után, Spanyolország lett az első európai csapat, amelyik sorozatban három világversenyt megnyert, mégpedig a legnagyobbakat - két Európa-bajnokság közé beillesztett egy vébé-aranyat is. A selección történelmi tette nem merült ki ennyiben, hiszem még soha senki sem nyert világesemény döntőjében négy góllal. Ennél többet is csak a brazilok lőttek egyszer (1958-ban Svédorszég ellen 5-2). Vicente del Bosque mester is történelmi személy lett, hiszen Helmut Schön után ő a második szövetségi kapitány, aki Eb-t és vb-t is nyert, és az első, aki emellett a Bajnokok Ligája és a FIFA-klubvilágbajnokság trófeáját is felemelhette.  (Bár ő nem az az emelgetős, ünneplős fajta.) Utóbbi kettő győzelem a Real Madriddal volt. Viszonylag sikeres a rezignált bajszos szakember...

A selección csapatkapitánya, Iker Casillas a 100. győzelmét aratta a spanyol válogatottban, ezt a centenáriumot ő érte el elsőként a világon, szóval nem csak sportszerű és kiváló képességű, hanem elképesztően sikeres is. Xavi nem különben, a Barcelona irányítója az egyetlen labdarúgó, aki két különböző Eb-döntőn is adott gólpasszt (2008, 2012), a vasárnapin mindjárt kettőt is. A háromból kettőt annak a Fernando Torresnek, aki meg az egyetlen játékos lett, aki két különböző Eb-fináléban gólt rúgott (2008: 1, 2012: 1). El Ninho négy éve győztes találatot szerzett, idén 2-0-nál végezte ki végleg az olaszokat és három góljával gólkirály lett. Azért nem holtversenyben a több háromgólossal, mert a BL-t nyerő Chelsea-csatárnak kellett ehhez a legkevesebb pályán töltött perc.
És persze ne feledkezzünk meg Andrés Iniestáról sem, a szintén barcelonai kisember lett a kontinenstorna MVP-je, vagyis legjobb játékosa.
Az UEFA legújabb, objektívnek mondott megfigyelőrendszere, a Castrol Edge index pontozása alapján Sergio Ramos volt a legjobb az Eb-n, de az első ötben négy spanyol játékos található. Sőt, az első tízből hét a Vörös Fúriában rúgja a bőrt.

Időzzünk még kicsit a spanyoloknál, hiszen fölényük nem csak egyéni szinten jött ki - azt mondani sem kell, hogy a tiki-taka feltalálói adták a legtöbb passzt, szám szerint 4893-at, amiből 3915 pontos is volt. Ez 80%. Jaj. Az írek negyed annyi, 1249 átadással próbálkoztak, amiből 725 talált csak társat. Ez bizony csak 58%, nem véletlenül estek ők ki legelőször.
A legtöbb szabálytalanságot is Spanyolország szenvedte el (102), ami szintén nem nélkülözi a logikát, hiszen jórészt náluk volt a labda. A dánok csak 27-szer rúgtak szabadot, ami azért elég durva eltérés, bár hárommal kevesebb meccsük volt. A legtöbbször Portugália szabálytalankodott, Pepéék 91-szer rúgtak oda, ezzel szemben Hollandia és Ukrajna csak 31-szer faultolt. Van Bommel és De Jong válogatottja... Elég hihetetlennek tűnik.

Nézd meg a Player All Star-csapatát!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés