A magyar szövetségi kapitány elmondta, mit gondol a Nemzetek Ligája sorsolásáról.

Csütörtök este kisorsolták a 2024-25-ös Nemzetek Ligája csoportbeosztásait. Magyarország a legmagasabb osztályban Hollandiával, Németországgal és Bosznia-Hercegovinával került egy négyesbe.

A magyar válogatott a Nemzetek Ligájában is megkapta a németeket

Kisorsolták a Nemzetek Ligája csoportkörét.

A sorsolást így értékelte Marco Rossi szövetségi kapitány:

„Ezen a szinten – az A-ligában – lehetetlen gyengébb ellenfelet kapni, kizárólag erős riválisok várnak ránk ősszel. Hollandia és Németország a papírforma szerint jobb csapat nálunk, míg a bosnyákok ellen kiegyenlített erőviszonyokra számíthatunk. A papírforma azonban nem mindig igazolódik be a pályán, minden mérkőzésen születhet meglepetés, számunkra kellemes és kellemetlen is. Érdekes lesz újra összemérni az erőnket a németekkel, és a hollandok elleni összecsapásaink is izgalmasak lesznek.”

A Nemzetek Ligája csoportköre szeptembertől novemberig fog tartani. A lebonyolításban lesz némi újítás, hiszen a csoportok első és második helyezettjei egy kétmeccses párharcban döntik el, hogy ki kerül a négyes döntőbe. A csoportharmadikok ugyancsak oda-visszavágós párharcot fognak játszani a bennmaradásért a B-liga második helyezettjeivel, míg a csoportutolsók kiesnek a B-ligába.

(Fotó: MTI/ Peter Lakatos; via MLSZ)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Majdnem 19 éves sorozata szakadt meg a Királynak

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés