Több európai topklub is leigazolta volna Rúben Nevest, aki végül Szaúd-Arábiába szerződött. A döntését nem bánta meg.

Rúben Neves 2023 nyarán igazolt a Premier League-ben szereplő Wolvestól a szaúdi al-Hilalhoz. A 26 éves portugál középpályást többek között az Arsenal és a Barcelona is leigazolta volna, Neves azonban végül az al-Hilal ajánlatát fogadta el, ahol szezononként 17-18 millió euró a fizetése.

A portugál játékos most egy interjúban a nyári klubváltásáról és a szaúdi fociról beszélt:

„Tavaly nyáron három európai klub is érdeklődött irántam, közel voltam ahhoz, hogy csatlakozzak valamelyikhez. A Barcelona ajánlata nagyon is valós volt, ahogy az Arsenalé is, de végül egyik sem jött össze.

Nem érzek különbséget a szaúdi és az európai bajnokságok között. Nem tervezem, hogy a közeljövőben visszatérek Európába. A szaúdi liga két éven belül a világ egyik legerősebb bajnoksága lehet. Az ide érkező játékosok minősége kiváló, olyan mintha Playstationön játszanék”

– mondta Neves, aki minden sorozatot figyelembe véve 26 meccsen lépett pályára az al-Hilalban, négy gólja és hat gólpassza van.

Csapata veretlen a bajnokságban, jelenleg hét ponttal előzi meg azt az al-Naszrt, ahol többek között Cristiano Ronaldo és Sadio Mané is futballozik.

Nevesnek eddig tehát bejött a szaúdi kaland, ellentétben például Jordan Hendersonnal:

Elkezdtek menekülni a futballisták Szaúd-Arábiából

Teljesen le vagyunk döbbenve az okokon.

A Szaúd-Arábiából menekülő Henderson a klubváltásáról: Nem volt könnyű döntés

Nem érezzük azt, hogy ez lenne minden idők legőszintébb nyilatkozata.

Honfitársa, Cristiano Ronaldo is azon a véleményen van, hogy a szaúdi bajnokság hamarosan a világ egyik legerősebbje lesz:

Ronaldo szerint a szaúdi liga már most erősebb a francia bajnokságnál

Az al-Naszr játékosa szerint a szaúdi ligában több az erős csapat, mint a francia bajnokságban.

Ronaldo szerint Szaúd-Arábiában ugyanolyan nehéz gólt rúgni, mint Olaszországban vagy Spanyolországban

A portugál szerint gólt rúgni ugyanolyan nehéz a jelenlegi ligájában is, mint volt akkor, amikor az európai topbajnokságokban szerepelt.

(A kiemelt fotó az al-Hilal–Inter Miami barátságos meccsen készült; forrás: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt hivatalosan is 2024 legnagyobb KO-ja

Saját térfélről megindult, majd 17 méterről a kapust átemelve rúgott gólt

Puskás-díjat ért a Man. United támadójának parádés ollózós gólja

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés