A Real Madrid történetének legjobban rajtoló – négyből négy győzelem, 152-es gólarány  edzője lett Santiago Solari, ennek most itt a jutalma.

A Real Madrid a hivatalos oldalán jelentette be, hogy az eredetileg csak megbízottnak szánt edző,

Santiago Solari két és fél évre szóló szerződést írt alá a klubbal.

Hétfőn még úgy tudtuk, a szezon végéig számolnak vele, ebből végül 2021 júniusa lett. Emlékezzünk, Zinedine Zidane is így kezdte, aztán lett belőle három BL-győzelem egymás után.

Edző ennyire jól még nem kezdett a Real Madrid történetében

Santiago Solari úgy kezdett a Real Madrid kispadján, ahogy előtte senki a klub 116 éves történetében.

(Fotó: Quality Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés