Napoli–Juventus

Tipp: hazai – TippmixPro: 3.20
Fogadási határidő: március 30., vasárnap, 20:45

Ahogy bajnok lett március végén a Bayern, úgy lesz bajnok nagyon rövid időn belül a Juventus is. A vesztett pontokat tekintve tizenegy pontos az előnye, és nyolc kör van vissza, elvileg ledolgozható lenne, de teljesen kizárt. A zebrák október végén kaptak ki utoljára, és nem mellesleg először is, arra tehát ne tegyünk túl sok pénzt, hogy nem nyerik meg a bajnokságot. Én már arra se tennék, hogy lesz második vereség – ha lesz, akkor ennél jobb lehetőség nincs erre, a Napoli elég jó csapat, a Stadio San Paolo pedig kellemetlen hely.

Az előző nyolc nápolyi meccsen egyszer nyertek a vendégek, a Fiorentina ünnepelhetett. Az ugye senkinek sem kérdés, hogy ha valaki képes bárhol nyerni az olasz határon belül, az a Juventus, aki a bajnok. Most is, lesz is. Igen ám, csakhogy legutóbb majd tizennégy éve, 2000-ben hozta el mind a három pontot Napoliból, szóval ezek a kékek tényleg jók ám. Egy éve 1–1-et játszottak, novemberben, Torinóban viszont sima háromgólos Juve-siker született. Nem volt túl jó márciusa a Napolinak hazai pályán, a Portóval döntetlent játszott, a Fior meg ugye nyert. Majdnem hullámvölgybe csúsztak Benítez legényei, ám aztán hét közben egy félidő alatt lőttek négyet Cataniában, és máris minden derűsnek tűnik.

Szóval a Juventus már biztosan bajnok lesz, a Napoli viszont azért harcol, hogy minimum a harmadik helyen maradhasson, ami még BL-selejtezőt ér. Ez jó eséllyel meglesz, a második pozíció viszont nehéz ügy, a Roma fórja bőséges. Ebben a helyzetben a hazaiak lehetnek motiváltabbak, ám ez a Juventus tényleg minden meccset meg akar nyerni, a Serie A-ból kiemelkedik, nem lassít.

A Napoliból Maggio, Mertens, Zuniga és Behrami sérült, a Juve hátul hiányos, Barzagli, Ogbonna és Peluso nem egészséges, de a legnagyobb érvágás Carlos Tévez kiesése, az argentin támadó sárgák miatt nem léphet pályára. Úgy érzem, egy-egy pont jut a csapatoknak.

Ha te is így gondolod, fogadd meg, de ha nem, akkor meg pláne!

A Mesternégyesről hallottál-e már? Mehetnél Inter–Napoli vagy Barcelona–Atlético meccsre. Érdekel?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
21% Igen, nagyon bejött.
40% Igen, de nekem annyira nem adta.
26% Nem láttam, de megnézem.
12% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés