A végeredmény sima meccset tükröz, de a második félidőben a Real nyakára lépett az Eibar. Zidane mester pedig a játékosaiéra.

Toni Kroos parádés góljával gyorsan előnybe került a Real az Eibar ellen, és mivel utána berámoltak még kettőt az első félidőben, a szezon egyik legsimább meccse lehetett volna. De ott van a volna, ami miatt a francia tréner ritka dühös volt.

Az Eibar a második félidőben fölényben volt, szépített is, ezen kívül szerzett még egy gólt, amit csak a VAR miatt vontak vissza, valamint Pedro Leónnak hatalmas ziccere is volt.

A Marca azt írja, már a második játékrész ivószünetében is ingerült volt és jóval komolyabb koncentrációra és energiabefektetésre kérte a játékosait, aztán a sajtótájékoztatón csak annyit mondott, „az első félidőben minden rendben volt, 3–0-ra mentünk, tehát talán túlságosan ellazultunk.

A csapat előtt viszont nem fogta vissza magát, a hírek szerint zengett az öltöző, elővette a hajszárítót.

Az nem tetszett Zidane-nak, hogy ugyanígy elengedték a meccset a játékosai a Levante és a Granada elleni meccseken is a szezon elején, az egyik meccsen 3–0-ás vezetésről lett 3–2, a másikon 3–0-ról 4–2 lett a vége.

Mivel most jön a Valencia és a Real Sociedad elleni rangadó, Zidane szeretné a játékosok fejébe verni, hogy egy félidő nem elég.

(Fotó: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés