Idén eléggé rákaptunk a futásra, annyira kúlak vagyunk, hogy körbefutottuk a Balatont, majd a Spar maratont is lenyomtuk – persze mindkettőt váltóban, mert vagányak vagyunk, de azért annyira nem jók. Most viszont olyan bulit ajánlunk, ami menőbb bármelyik futásnál: Skyrun Duna Tower.

Szóval az lenne a feladat, hogy fel kéne futni a Duna Tower irodaház csúcsára. A Skyrun ugyanis olyan futóeseményeket foglal magába, amikor a szintkülönbség igen jelentős a távhoz viszonyítva. Ez lehet terepen, de akár egy épületben is. A szintkülönbség-táv relációban a Duna Toweres esemény a legbrutálisabb, ezért aztán rögtön az esemény mellé álltunk. Itt nincs maszatolás, fel kell nyomulnod azon a néhány lépcsőn. Az a szabály, hogy nincs szabály, mindössze a leggyorsabbnak kell lenned. És az is elég, ha önmagadhoz képest vagy az, hiszen minden futóverseny alapja, hogy legyőzd – saját magad.

Szóval konkrétan felfelé kell futni, illetve lépcsőzni, ehhez kellenek lábak, és masszív tüdő. És ennél még sokkal ijesztőbb/izgatóbb, ha megmutatjuk a részleteket.

A Skyrun Duna Tower számokban:

  • 402 lépcsőfok
  • 18 emelet
  • 200 felett a pulzusod
  • 1 futás

A Skyrun Duna Tower képen:

Mikor?

2014. november 29. 16:00

Hol?

Duna Tower, 1138 Budapest, Népfürdő utca 8.

Kész vagy?

Már elindult a csapatnevezés is, három fős csapatok jelentkezhetnek különböző kategóriákban, úgyhogy beszéld rá kollégádat, haverokat, vagy a családtagokat. Ne hagyd ki, nem bocsátanád meg magadnak. A csapatnevezésnek külön díja nincs.

Ha most nevezel a Playeren keresztül, akkor még extra kedvezményt is kapsz, szóval mire is vársz még? Itt tudsz nevezni.

A Facebookon is megtalálod az eseményt, de a hivatalos honlapon is elolvashatsz minden részletet. Ráadásul még rendelhetsz magadnak névre szóló Nike futópólót is, amiben arcoskodhatsz a kollégáknak. De limitált, szóval tényleg nincs időd tökölni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés