Hiába vezetett a Manchester City Brightonban, végül fordítottak a sirályok és ezzel történelmi vereséget szenvedett a City.

Most már kimondhatjuk, hogy szinte sosem látott mélyponton van a Manchester City, sőt a Guardiola-érában egészen biztosan.

A Brighton elleni 2–1-es vereség már a negyedik volt egymás után, ilyen még nem fordult elő soha Pep Guardiolával az edzői pályafutása során.

Pedig megszerezték a vezetést Haaland góljával, és az első félidőben nem is találta el a kaput a Brighton. Aztán a második félidőben az utóbbi évek legrosszabb Cityjét láthattuk, ekkor a címvédő nem talált kaput, viszont gólt azt kapott, kettőt is.

Amennyiben a Liverpool nyerni tud az Aston Villa ellen, öt ponttal ellép a Citytől.

Európa egyik leggólerősebb csapata kiütötte Guardiola Cityjét

Portugáliában szaladt bele meglepetésre egy vereségbe a Manchester City.

Kerkez két gólpasszával csodát tett a Bournemouth a City ellen

A Bournemouth története során először győzte le a Cityt, a legjobbja pedig a magyar válogatott védő volt.

(Fotó: Crystal Pix/MB Media/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés