Éppen kisebb csodának lehetünk szemtanúi a Premier League-ben, egyrészt a Liverpool az 1989–1990-es idény után még a végén bajnokságot nyer – amihez Gerrard elcsúszása óta nem állt ilyen közel –, de ami talán még ennél is meglepőbb, az az, ami a Manchester Unitednél történik José Mourinho elküldése és a csapat korábbi klasszisa, Ole Gunnar Solskjaer kinevezése óta:

a vörös ördögök kifejezetten élvezetes, támadó felfogású és eredményes játékot nyújtanak

– vagyis most pont azt hozzák, ami egy ilyen patinás klubtól és egy ilyen kerettől elvárható lenne.

Mert igen, ez Sir Alex Ferguson távozása óta nem volt jellemző az MU-ra, akkor és ott megzuhant a csapat, amin – a korábbi felfogással és üzletpolitikával totál ellentétes – őrült összegű bevásárlás sem segített, végleg pedig a manchesteri pályafutása végére teljesen megkattanó Mourinho alatt omlott össze az angol rekordbajnok. A portugál repült is.

Aztán jött Solskjaer...

... és az MU négyből négy meccset nyert – egyedül a legendás Sir Matt Busby volt képes ilyen debütálásra –, amiken ráadásul a látványos foci mellett rég nem látott mennyiségű gólokkal rukkolt elő: a Cardiff City ellen idegenben ötöt lőtt, a Huddersfield elleni hazain hármat, a Bournemouth ellen négyet az Old Traffordon és a Newcastle otthonában is megvolt a kettő, vagyis összesen 14 lőtt (és 3 kapott) találat kerül OGS neve mellé (Paul Pogbából közben meg kijött a világbajnok, Marcus Rashfordból a klasszis, és Anthony Martial is jogosan gondolhat újra a válogatottságra).

Oké, tök jogosan róhatod fel, hogy ezeket a meccseket kisujjból kellene kiráznia egy ilyen csapatnak (Mourinhóval, de még David Moyesszal is), de azért az elismerést érdemel, hogy új edzőként, egy földig gyalult önbizalommal, minimális élet- és játékkedvvel rendelkező csapatot kapott össze és mindezt nagyon rövid idő alatt sikerült neki.

De mit tett OGS, hogy így megfordult a világ Manchesterben?

A legfontosabb talán az, hogy olyan edzője lett a Unitednek, aki az MU-család tagja volt, igazán átérzi a klub iránti mérhetetlen tiszteletet, alázatot, valamint a szenvedélyt, és ráadásul ő mindezt még át is tudja adni – Ferguson is így tudott (például az utolsó idényében) még egy viszonylag vékonyabb kerettel is bajnokcsapatot összehozni.

A norvég ráadásul emellett még egy rettentően pozitív, mindig mosolygós, lelkes arc, Mou bunkósága és mogorvasága után pedig nagyon kellett egy ilyen személy(iség) a csapatnak, a játékosoknak.

Mindezekkel Solskjaer olyat tett, ami elődjének nem sikerült: békét és nyugalmat hozott az öltözőbe – ami egy csapatnál ugye nem hátrány –, azzal pedig kifejezetten belopta magát a játékosok szívébe, hogy mindenkivel személyesen ült le beszélni, a nyilvánosság előtt pedig nem kritizálja játékosait, hanem dicséri őket, plusz biztosított mindenkit arról, hogy megkapja a maga lehetőségét a pályán. Egyszerűbben fogalmazva: beállította a játékosokat maga mögé!

Miután rendbe tette a fejeket, jöhetett a taktikai rész

Solskjaernak sikerült hamar megteremtenie a csapategységet, amiben az is közrejátszott, hogy változtatott a taktikán, és hirtelen elő is jött a bunkerfocit játszó MU-ból a támadó felfogású, hajtós, kreatív, eredményes és nem utolsó sorban élvezetes futball – persze ez is mind hozzájárult az önbizalom és az egység kialakításához.

A jelenlegi csapat lényegében az ellenfél térfelén védekezve próbálja megfojtani a játékot és visszaszerezni a labdát, ami után sok mozgásos, egyérintős, rövid passzos játékkal hajt az újabb és újabb gólokra – erre Martial Cardiffnak lőtt találta a legjobb példa:

A támadó szekcióval nincs gond, Martial, Rashford és Lingard is ficánkol, Juan Mata jó formában van. A két legnagyobb kérdés Romelu Lukaku és Alexis Sánchez. A belga Mou alatt elfelejtett gólt lőni, az új érában viszont két meccs alatt két találatot is szerzett, pedig mindkét alkalommal csereként kapott lehetőséget. A chileinek kellene, hogy feküdjön az új felfogás, és talán fog is, bár eddig csak egyszer lépett pályára, azalatt a Newcastle elleni 30 perc alatt viszont jól mozgott, jól mozgatott, és még gólpasszt is adott.

A Matic, Herrera és Pogba alkotta középső hármas remekül dolgozik össze, megszilárdulni látszik. A legnagyobb változáson egyébként éppen a francia ment keresztül. Solskjaer kihozta belőle a világbajnokot azzal, hogy egyrészt nem paraszt vele, másrészt azzal, hogy kevésbé köti meg a kezét. Ez annyira bejött, hogy a csapat igazi irányítója lett, teljesítményén is eléggé meglátszik: 14 lőtt gólból 4 találattal és 3 assziszttal vette ki a részét – mi azért nagyon kicsit élnénk azzal a gyanúval, hogy ő azért erősen Mourinho ellen játszhatott.

Persze Pogba inkább azt mondja, hogy...

„Most mindenki élvezi a játékot. Ez az, amire szükségünk van. A csapatnak élveznie kell a játékot és egymásért kell dolgoznunk. (...) Így akarunk játszani, támadni akarunk. A menedzser azt akarja, hogy támadjunk és mi ezt is tesszük.”

Az MU gyenge pontja a védelme, négyből három meccsen is kapott egy-egy gólt, pedig ugye csak kiscsapatokkal játszott. Victor Lindelöf ugyan pazar formában van, és Luke Shaw-ban, illetve Ashley Youngban is van némi elképzelés, de ez így nagyon kevés például egy PSG ellen a BL-ben. A többiek egyelőre nem hozzák, amit kellene, vagy egyszerűen nem elég jók az MU-hoz. Jó, Eric Bailly kulcsfontosságú lehet, ő most hárommeccses eltiltását tölti, és a csapatkapitány Antonio Valencia is hasznára lehet a csapatnak, de egyelőre úgy tűnik, nem érzi még teljesen az OGS-hatást, sokat mondjuk még ő sem játszott.

A lényeg, hogy...

Solskjaer egy abszolút szimpatikus és szerethető csapatot varázsolt egy olyan gárdából, amitől még a legelvetemültebb MU-szurkolók is elfordultak Mourinho időszaka alatt – valljuk be, ez ezért nem volt kis teljesítmény a portugáltól –, de

a legfurább, hogy a klub szurkolójaként ismét kifejezetten jó lehet leülni a tévé elé MU-meccset nézni, és nem azt a kínszenvedést arcba kapni, mint korábban.

A jövő

A norvég hivatalosan csak az idény végéig tölti be a pozíciót, ő maga viszont azt nyilatkozta, hogy nem lenne ellenére, ha véglegesítenék. Egyelőre ez azért kissé neccesnek tűnik, de amennyiben odaér az európai kupaindulást érő helyek valamelyikére – talán az El-t elcsípheti –, és/vagy nagyot alakít a Bajnokok Ligájában – ahol a PSG-n kellene valahogy átküzdenie magát a csapattal első körben –, akkor talán valóra válhat minden Manchester United-drukker romantikus álma.

Mi most kíváncsian várjuk, hogy mi lesz az első komolyabb OGS-erőpróbán, amikor a Solskjaer-csapat a Tottenham otthonában lép pályára a Premier League következő fordulójában. Előtte játszik még a United, de az FA-kupában nem okozhat gondot a Championship (angol másodosztály) kieső helyén álló Reading.

(Fotó: Manchester United, Getty Images)