Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya nem elégedett a magyar csapat eddigi teljesítményével.

A hazai rendezésű vizes vb-n eddig egy érme van a magyar csapatnak, Milák Kristóf világcsúccsal nyerte meg a 200 pillangót.

Döntős helyezések voltak az arany mellett is, de érmet egyelőre csak Milák szerzett, és lehet, hogy ő lesz a magyar válogatott egyetlen érmese a vb-n. Erről beszélt Sós Csaba, aki szerint valamin változtatni kell:

Nagyon sok döntős helyezésünk van. De a realitás az, hogy két érmünk lesz, talán három, négy. Ennél azért ütősebbek szoktunk lenni. Valamin változtatni kell, és fogunk is

mondta Sós.

A magyar csapat az előző hazai rendezésű vb-t, a 2017-est 9 éremmel (ebből kettő volt arany) zárta. Az előző, 2019-es vb-n négy érmet szerzett Magyarország, mind a négy arany volt, Milák Kristóf mellett Kapás Boglárka és Hosszú Katinka kétszer nyert. Kapás most címvédőként hetedik lett 200 pillangón. Az esetében a dobogóra nem volt esély, sérült volt, sokáig az is kérdéses volt, hogy indul-e a vb-n. Hosszú Katinka címvédőként szintén hetedik lett 200 vegyesen.

Videón, ahogy világcsúcsot úszott Milák Kristóf

Milák Kristóf nyerte a magyar csapat első érmét és aranyérmét a budapesti vizes vb-n. Mutatjuk az úszást.

(Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve