Rengeteg pénz áramlik a spanyol fociba, ugyanakkor a Barcának pikáns a helyzet Messi elvesztése miatt.

Az első és másodosztályú spanyol profi labdarúgóklubokat tömörítő liga (LFP) közgyűlése pénteken megszavazta a CVC Capital Partners magántőke befektetési alapkezelő társasággal megkötendő 2,1 milliárd eurós üzletet – írta meg a száraz tényt az MTI.

Az üzlet arról szól, hogy a befektető ötven évre megkapja az audiovizuális jogok 8,2 százalékát.

Ez az LFP szerint hatalmas mérföldkő a spanyol foci életében, a közleményük szerint mintegy húszéves előrelépést jelent olyan modernizációs folyamatokban, amelyek az egész spanyol klubfutball javát szolgálják, és amelynek segítségével egy másik szintre léphetnek a világon.

A klubok azt vállalták, hogy a lóvé 70 százalékából fejlesztik az infrastruktúrát, a brandjüket és a kommunikációs stratégiájukat, míg a maradék harmincból két egyenlő részre osztva a játékosokra és az adósságrendezésre költik.

A liga gyorsan kiemelt, hogy az összeg első, 400 millió eurós része néhány héten belül megérkezik a klubokhoz.

Azonban nem mindenki örül ennek. Na nem a pénznek, hanem annak, hogy ötven évre leköti magát a spanyol foci.

A 42 klubból 37 szavazott igennel – legalább 32 egylet támogatását kellett elnyerni a szerződés megkötéséhez –, és egy tartózkodás mellett négyen nemmel szavaztak: a korábban már többször a szerződés ellen ágáló Real Madrid, Barcelona és Athletic Bilbao, valamint az Ibiza.

Ami izgalmas a sztoriban az az, hogy a Barcelona nagyjából, kicsit lesarkítva emiatt a szerződés miatt veszítette el, avagy dobta el Lionel Messit. Emlékezzünk csak, mit mondott szeptemberben Javier Tebas, a La Liga elnöke:

„Biztosan tudom, hogy Messi távozása nem anyagi okok miatt történt, Florentino Pérez kirabolta a Barcát, amely egy hónapja elfogadta a CVC-megállapodást, amíg a Real Madrid nemet nem mondott – ekkor ők is kitáncoltak inkább. A Barca kisebbségi komplexusban szenved Florentino Pérezzel szemben.”

Tehát a CVC-szerződés volt a kulcs, amelyről Tebas állítása szerint megtörtént a megállapodás, melynek értelmében Messi is maradhatott volna. Ha ez igaz, akkor Joan Laporta inkább beáldozta Messit, minthogy kiálljon a szerződés mellett. Most megkötötték nélküle is.

Erről írtunk korábban bővebben is:

Elképzelhető, hogy a Barca-elnök nem játszott tiszta lapokkal a Messi-ügyben

Továbbra is rengeteg a kérdőjel, hogy miért és miként nem tudta megtartani az FC Barcelona Lionel Messit. Felmerül, hogy Laporta nem is tett meg mindent azért, hogy a klub történetének legkiemelkedőbb futballistája maradhasson.

(Fotó: Berengui/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

Itt van Szoboszlai Dominik összes szabadrúgásgólja a Premier League idei szezonjából

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés