Szélsőkeringő az átigazolási időszak utolsó napján a Premier League-ben.

A transzferszezon finisében több komoly klubváltás is volt az angol bajnokságban, a két legfontosabb: Raheem Sterling a Chelsea-ből az Arsenalhoz került, Jadon Sancho a Manchester Unitedtől a Chelsea-hez.

Sterling számára egyértelművé tette az új Chelsea-edző, Enzo Maresca, hogy nem számol vele, így az volt a kérdés, hogy a szélső hol folytatja, végül maradt Londonban, kölcsönben az Arsenalban folytatja karrierjét.

Sancho még korábban összebalhézott Ten Haggal, ezért is ment kölcsönbe télen vissza a Dortmundhoz, az ő esetében is egyértelmű volt, váltani fog. Újabb kölcsönszerződés keretén belül most egy évre a Chelsea-hez igazolt, a londoniaknak opciós joguk van megvásárolni.

Ez is érdekelhet:

Újabb klasszist szereztek meg a szaúdiak

A Manchester City, a Barcelona, a Bayern München, a Juventus és az Inter korábbi futballistája Szaúd-Arábiába igazolt.

Diszkont áron igazolt olasz Európa-bajnokot a Liverpool

A 2021-es kontinenstorna egyik legjobb játékosa volt a szélső.

Európa-bajnok középpályással erősít az Arsenal

Az amúgy is remeklő ágyúsok egy kiváló, párharcerős középpályást szereztek meg Rice és Ödegaard mellé.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.