Második meccsét is elveszítette az Európa-liga csoportkörében a Ferencváros, Peter Stöger az FTC vezetőedzője a Betis elleni vereséget követően értékelt.

A meccs háromnegyedénél még döntetlenre állt a Betis ellen a Ferencváros, a hajrában azonban két gólt is szereztek a spanyolok, 3–1-re nyertek Budapesten.

A meccset követő sajtótájékoztatón így értékelt Peter Stöger:

„Csütörtök este balszerencsések voltunk. Jó meccset játszott az egész csapat, voltak nagyon jó pillanataink egy remek ellenfél ellen, de megvoltak a hibáink is. A teljesítménnyel elégedett vagyok, a végeredménnyel nem.

Azért volt nagyon fontos három belső védővel játszanunk, mert jól tudtuk, hogy az ellenfél nagyon jó az egy az egy elleni játékban, ezt szerettük volna megelőzni. Fontos volt az is, hogy a széleken Eldar Civic és Henry Wingo megfelelően tudjon nyitni és ezekből tudjunk támadásokat vezetni. Sokat hozzátett a csapat produkciójához középen Vécsei Bálint és Aissa Laidouni teljesítménye, mindketten jól végezték a dolgukat. Nem szerettünk volna az egész meccsen védekezni, ezért döntöttünk emellett a felállás mellett.

Mindkét meccsen voltak helyzeteink, a játékunkkal elégedett vagyok. Amin lehetne javítani, az az, hogy kevesebb könnyelmű hibát vétsünk, csütörtök este is volt olyan hibánk, melyeket egy Betis-szintű ellenfél azonnal kihasznál. A mutatott játék mindkét eddigi mérkőzésünkön tetszett, ha bizonyos apróságokon tudunk javítani, képesek leszünk győzni is majd.”

A Ferencváros két meccs után nullapontos az Európa-ligában, a következő fordulóban október 19-én Skóciában játszik a Celtic otthonában.

A Fradi bosszantó vereséget szenvedett a Betistől

A Ferencváros maximálisan pariban volt a spanyolokkal. De arra nem adnak pontot.

(fradi.hu; Fotó: fradi.hu)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés