A stábjának tagja lesz Torghelle Sándor és Juhász Roland is.

A MOL Fehérvár hivatalos honlapján jelentette be, hogy április elsejétől Szabics Imre lesz a csapat új vezetőedzője.

Az edzői stábhoz vele együtt csatlakozik majd a Vidi kétszeres bajnoka, Juhász Roland, valamint egy másik korábbi közönségkedvenc, a 42-szeres válogatott Torghelle Sándor is. Szabics Imre jelenleg az osztrák válogatott pályaedzője, az osztrák szövetséggel való megállapodás értelmében március végéig még náluk dolgozik. Az új vezetőedző szerződése 2024. június 30-ig szól

– olvasható a klub közleményében.

Fotó: MOL Fehérvár

A Fehérvár vezetősége múlt héten menesztette a korábbi edzőt, Márton Gábort, aki hét hónapig volt a csapat edzője, de mivel ötből négy bajnokit elveszített a csapat, Mártonnak mennie kellett.

A Fehérvár jelenleg harmadik a bajnokságban, a Fradi mögött húsz, a Puskás Akadémia mögött hat pont a hátránya.

Kirúgta az edzőjét a MOL Fehérvár

Miután az előző öt bajnokijából négyet elveszített a Vidi, nem túl nagy meglepetés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
12% Naná, és nagyon keményen.
40% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés