Nem is az új kontraktus a váratlan, hanem az, hogy a topklubok folyamatos érdeklődések után simán lehet, hogy sehova nem megy a magyar védő.

Azt írja a török Sporx.com, most hogy kicsit csillapodott a felhajtás Szalai körül, és nincs is topformában a magyar hátvéd, a Fenerbahce le akar ülni vele és a menedzserével a március végi válogatott szünetben, és egy új szerződést mutatnának neki.

Szalai maradására pici volt az odds, a Chelsea-től kezdte az Atlético Madridon, a West Hamen és az Aston Villán át a Juventusig mindenki kereste, felsorolni is nehéz. De mostanság csend van körülötte. A törökök meg úgy érezték, itt az idő hosszabbítani és adni neki egy vaskos fizetésemelést. Azt írják a törökök, hogy

az új szerződés szerint Szalai évi 500 ezer eurós fizetése egymillióra emelkedne, a kivásárlási ára pedig 30 millió euró lenne.

A jelenlegi szerződése 2025-ig szól, arról nem tesznek említést, hogy erre mennyit pakolnának rá, de a lényeg úgyis a fenti számokban rejlik.

Szalai az edző és a nézők egyik kedvence lett a megalkuvást nem tűrő játékával, ebben a szezonban 37 tétmeccsen játszott, ebből 32-szer kezdőként.

A teljesség igénye nélkül:

A törökök már azt is tudják, mennyit kereshet Szalai a Chelsea-nél

Többet keresne a Chelsea-ben, mint Andreas Christensen, Reece James vagy épp a liga egyik legjobb kapusa, Edouard Mendy.

A legsikeresebb olasz klub is leigazolná Szalait

Tovább bővült a kérők mezőnye, az olasz média szerint Szalai Attilát már a Juventus is figyeli.

A West Ham már ajánlatott tett Szalaiért, de a Napoli csomagja érdekesebb

A legkapósabb magyarnak kiváló Eb-je is volt, sorjáznak is az ajánlatok.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés