Gyakorlatilag biztosra vehető, hogy elhagyja a német első osztályt Szalai Attila.

„Ha számolnak velem, természetesen nagyon szívesen maradnék a Hoffenheimben. Szeretném bizonyítani, hogy igenis odavaló vagyok erre a szintre, mert tudom, hogy mire vagyok képes. Tudom, hogy képes vagyok a Bundesligában játszani”

– nyilatkozta május végén Szalai Attila a magyar válogatott és a Hoffenheim futballistája.

Szalai bizonyítani akarja, hogy Bundesliga-szint

Egy korrekt lehetőséget szeretne a klubcsapatától.

Úgy tűnik, hogy a Hoffenheimnél azonban nem számolnak a középhátvéddel, aki visszatérhet a török bajnokságba, igaz, nem egy Fenerbahce szintű csapatba, ahol korábban játszott.

A török média szerint Szalai a héten Törökországba utazik, és rögtön aláír Kasimpasa csapatához.

Az isztambuli klub igazi középcsapata a török ligának, az előző öt szezonból háromszor is a tizedik helyen végzett a tabellán, a kiugró idénye a tavalyelőtti volt, amikor ötödik helyen zárt.

Szalai Attila két évvel ezelőtt igazolt a Hoffenheimhez, nem tudott azonban meghatározó játékosa lenni a csapatnak, az elmúlt másfél évben a Freiburgban és a Standard Liege-ben is volt kölcsönben, most pedig végleg elhagyhatja a Hoffenheimet.

Ez is érdekelhet:

Gyökeres mindenben megegyezett, úgy tűnik, a Premier League-ben folytatja

Most már csak a csapatoknak kell egyezségre jutniuk.

A Barcelona és a Bayern is akarta, de ő inkább 2035-ig hosszabbított

A nyári átigazolási időszak egyik legnagyobb fordulata.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés