Megtorlás történt a Haladás egyik edzésén, amit a közben már kirúgott edző nem tud feldolgozni, mindenképp el akarta mondani. Elmondta, mutatjuk.

Szentes Lázárt tehát eredménytelensége miatt felállították Szombathelyen, a Haladás ugyanis a Videoton elleni 0–7 után hármat kapott a Fraditól is. A szakembert nyilván nem lepte meg, hogy kirúgták, ám az FTC elleni meccs előtti napokban történt egy olyan eset, amit azóta sem tud feldolgozni, ezért el kellett mondania mindenkinek.

Az egyik edzésen Iszlai szándékosan belerúgott az egyik társába, ami ugyan olykor előfordul jobb helyeken is, ám ez merőben más eset volt.

"Iszlai Bence azt mondta az érdekelt játékosnak, hogy:

Ezt azért kaptad, mert...! Tehát ennek megtorló jellege volt, ami bárhol, bármilyen pályán, bármilyen öltözőben elfogadhatatlan. A diszkrimináció semmilyen formáját nem tűröm meg, még akkor is, ha ez az állásomba kerülhet.

Iszlait másnap kirakta a keretből, aki egyébként bocsánatot sem kért a lerúgott csapattárstól.

Itt a vágatlan sajtótájékoztató:

Szentesnek amúgy sikerült bekerülnie a legjobb magyar focis interjúk közé is.

(Fotó: nyugat.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában