A Marca szigorú újságírói összeállították az Eb Citrom díjas tizenegyét.

A spanyol lap a döntő előtti napon kijött a kontinenstorna legnagyobb csalódást okozó csapatával. Lehet persze nevekkel dobálózni, több kezdőre való azokból, akik kudarcot vallottak, de ezekre lehetne legyinteni is. De mivel Szoboszlai Dominik is bekerült, megmutatjuk a Marca „rémálomcsapatát”.

Túlságosan nem érdemes elemezni, de annyit hozzáteszünk, hogy ezzel így semmiképp nem értünk egyet. És nem is feltétlenül Dominik miatt, aki valóban nem azt nyújtotta, amire képest, ilyen értelemben pedig csalódás volt.

De ott például Andreas Christensen, aki a négy dán meccsből kettőn biztosan csapata egyik legjobbja volt. Romelu Lukaku meg háromszor lőtt gólt vagy egy centis lesről, vagy társa minimális kezezése után. Nem okozott csalódást. Ahogy Ronaldo sem, mert tőle meg nem is vártunk többet, sőt a kezdőbe se vártuk. Szegény McGinn meg hogy emelkedjen ki egy nem sokat mutató skót válogatottból, amikor ő egyébként sem olyan játékos, aki meg tud változtatni egy meccset.

Ez is érdekelhet:

Öt komoly ok, amiért elbukott a magyar válogatott az Eb-csoportkörben

Vajon mik lehetettek az okai a kiesének? Rossi-harcok, Szoboszlai-sérülés és -fókuszvesztés.

Ez a csaj vette el Szoboszlai Dominik eszét

Borci annyira berobbant Szoboszlai életébe, hogy picit el is veszítette a fókuszt a válogatott és a Liverpool középpályása. Gondoltuk, akkor nézzük már meg, ki ez a lány.

(Fotó: Tom Weller/picture alliance via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni