Borci annyira berobbant Szoboszlai életébe, hogy picit el is veszítette a fókuszt a válogatott és a Liverpool középpályása. Gondoltuk, akkor nézzük már meg, ki ez a lány.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Mivel Szoboszlai Premier League-futballista lett, felkapott téma a magánélete is, arrafelé nagy kultusza van a WAG-eknek, vagyis a focistafeleségeknek. Szobo se maradt ki ebből az őrületből.

Az ősszel még Gécsek Fanni volt a csaja, ám azóta szétmentek az egykori híres kalapácsvető lányával.

Hogy tetszik Szoboszlai jó nevű magyar barátnője?

Szerintünk igazán szemrevaló Gécsek Tibor lánya.

De Dominik nem sokáig búslakodott, a szőke vonalon maradva keresett tovább, az új út viszont már nem a természetességgel van kikövezve. Összejött egy Buzsik Borka nevű lánnyal.

Először áprilisban röppentek fel a hírek róluk, de a nyilvánosság előtt csak a Liverpool utolsó bajnokija után jelent meg együtt az új álompár – Borka húgával, Zsókával együtt, hármasban pózoltak az Anfield gyepén.

Most pedig Olaszországban nyaral a híres magyar pár.

Buzsik Borka székesfehérvári, és egy cég marketing- és pr-szakértője. Korábban szinkronúszó is volt, és mondanunk sem kell, hogy modellkedik is. Meg persze influenszer.

Itt írtunk arról, hogy milyen galibákat okozhatott Borci feltűnése:

Öt komoly ok, amiért elbukott a magyar válogatott az Eb-csoportkörben

Vajon mik lehetettek az okai a kiesének? Rossi-harcok, Szoboszlai-sérülés és -fókuszvesztés.

De ez is érdekelhet:

Nincs értékesebb magyar sportoló Szoboszlainál

A Forbes listáján a magyar válogatott csapatkapitánya a legértékesebb magyar sportoló.

Mutatunk 10 pikáns fotót az olasz teniszezőről, aki bikinimodellnek állt

Camila Giorgi tavaly vonult vissza a profi tenisztől, majd bejelentette, hogy bikinimodellként fog tevékenykedni a jövőben.

Mutatunk 10 bomba fotót az egyik legszexibb sportolóról

Paige Spiranacről hozunk egy galériát.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

Így bolondította az ellenfeleit 6 éves korában Lionel Messi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni