Felkészülési meccsen mutatkozott be Szoboszlai Dominik a Liverpoolban.

A Karlsruhe elleni felkészülési meccsen mutatkozott be a Liverpoolban Szoboszlai Dominik. A magyar játékos kezdő volt, első meccsén egy félidőt kapott, a középpálya jobb és bal oldalán is játszott. Összesen 46 passza volt, ebből 44 csapattárshoz ment, négyszer próbálkozott hosszú indítással, mind a négy pontos volt.

A meccs után azt nyilatkozta, nem izgulós típus, így most sem izgult. A beilleszkedése jól megy, a bemutatkozásáról pedig azt mondta, hogy első meccsnek jó volt, a labdákat megjátszotta, és amikor kellett akkor a hosszú indításokat is bevállalta.

Mutatjuk videón Szoboszlai legfontosabb megmozdulásait:

A Liverpool 4–2-re nyert, Núnez, Gakpo és Jota kétszer talált be.

Ez is érdekelhet:

Szoboszlai szerint egy jackpot számára, hogy Klopp lesz az edzője

A Liverpool új játékosa szerint főnyeremény számára, hogy Jürgen Klopp lesz az edzője.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

A Real Madridnak és a Barcelonának is 3 százaléknál kevesebb esélye van arra, hogy megnyerje a BL-t

Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés