Élete legszebb időszakának tartja a mostanit Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott futballistája, aki angol bajnoki címet nyert a csapattal.

A 24 éves középpályással hosszabb interjút közölt a klub honlapja, ebben arról beszélt, hogy a házassága és a Premier League megnyerése volt ebben a sorrendben a két legfontosabb esemény az életében.

„Most vagyok a legboldogabb pályafutásom során. Megtaláltam a legmegfelelőbb embereket magam körül, a pályán és azon kívül egyaránt”

– szögezte le a magyar válogatott csapatkapitánya, aki elárulta,

a legfontosabb céljuk a csapattal a bajnoki cím megszerzése volt, és nagyon örül annak, hogy ez sikerült.

Szoboszlai kijelentette, úgy érzi, még több van benne, amit hamarosan láthatnak is majd a szurkolók, de ebben a szezonban Arne Slot vezetőedző irányítása alatt sokkal többször kerül a 16-os előterébe, ezáltal több gólt szerzett és több gólpasszt tudott adni.

Az előző idény végén Jürgen Klop helyére érkező holland szakemberről Szoboszlai elmondta, nagyon gyorsan át tudta adni a játékosoknak azt, amit szeretett volna, és remek eredményeket ért el.

A magyar játékos hozzátette, természetesen

még ennél is lehetett volna eredményesebb szezonjuk, de volt egy olyan időszak, amikor hullámvölgybe kerültek, ekkor estek ki a Bajnokok Ligájából, az FA Kupából, valamint veszítették el címvédőként a Ligakupa döntőjét.

Ez is érdekelhet:

Szoboszlait majdnem leigazolta a hétszeres BL-győztes

Nagyon közel volt ahhoz, hogy teljesen más irányt vegyen a karrierje.

(Forrás: MTI/Player; fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.