Nagyon közel volt ahhoz, hogy teljesen más irányt vegyen a karrierje.

Az AC Milan korábbi szakmai igazgatója, Zvonimir Boban elárulta, hogy a milánói csapat nagyon közel volt ahhoz, hogy leigazolja Szoboszlai Dominikot.

„Megszerezhettük volna Szoboszlait, a megegyezés megtörtént, kifizettük volna a 20 millió eurós kivásárlási árát”

– mesélte a Milan Hello podcastben, amelyből az acmilan.hu idézett. Boban arról beszélt, hogy

2020-ban Dani Olmót és Szoboszlai Dominikot is megszerezhette volna a csapat, de végül mindkét transzfert megvétózták a milánói klubnál.

Boban azt is elárulta, hogy az átigazolást Innsbruckban zárták volna le, ott találkozott a játékos édesapjával és ügynökével. Szerinte Szoboszlai nagyon csalódott volt, hogy végül nem valósult meg a klubváltás.

A magyar játékos 2021-ben igazolt az RB Leipzighez, 2023-ban pedig 70 millió euróért megvette a Liverpool, amellyel nemrég megnyerte az angol bajnokságot. A Bajnokok Ligája alapszakaszának első fordulójában, szeptemberben játszott a Milan ellen, többek között az ő góljával nyert a Liverpool a San Siróban.

Ez is érdekelhet:

Melyik Szoboszlai Dominik karrierjének legkiemelkedőbb teljesítménye? Szavazz!

Olvasd el az összeállításunkat, majd szavazz a cikk végén!

Öt dolog, amiben a friss angol bajnok Szoboszlai Dominik már most világklasszis

Mondunk öt olyan dolgot, amiben Szoboszlai Dominik már most világklasszis szerintünk. Egyetértesz vele?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.