Első sajtótájékoztatóján több témát is érintett az RB Leipzig frissen igazolt futballistája.

Tegnap jött a hír, hogy Szoboszlai Dominik combközelítőizom-sérülés miatt egyelőre nem mutatkozhat be új csapatában, leghamarabb februárban léphet pályára a magyar játékos.

Szoboszlai sérülten érkezett Lipcsébe, februárig nem játszhat

Nem fog bemutatkozni a Dortmund elleni rangadón.

Aki az első sajtótájékoztatóján több témát is érintett, többek között a Puskás Ferenccel való összehasonlítást:

Megtiszteltetés számomra, gyerekként Puskás Ferenc volt a példaképem. De nem szeretnék az új Puskás lenni, sokkal inkább Szoboszlai Dominik, a magyar gyerekek példaképe.

A legnagyobb erősségéről:

Nem lövök rosszul. Minden nap azért dolgozom, hogy gólokkal, gólpasszokkal segítsem a csapatomat.

Az eddigi útjáról, karrierjéről:

Édesapám három másik apával egy klubot alapított, hogy segítsék a gyerekeik fejlődését. Az elején csak négyen voltunk, aztán csatlakoztak a többiek. 14 éves koromig ott fejlődtem, majd következett a Salzburg.

Szoboszlai bekerült a világ 100 legjobb futballistája közé

A Guardian szerint a következő évtized egyik sztárjátékosa lehet.

(dierotenbullen.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés