Elégedetten nyilatkozott a bosnyákok elleni döntetlen után a magyar válogatott csapatkapitánya.

0–0-s döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával Magyarország a Nemzetek Ligája elit divíziójának második fordulójában. Így a németek elleni ötgólos vereség után egypontos a magyar csapat, de maradt utolsó helyen a csoportban.

Második meccsét sem tudta megnyerni a Nemzetek Ligájában a magyar válogatott

Az első pont megvan, az első győzelem azonban még nincs.

A bosnyákok elleni egy pont után így értékelt a válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik:

„Büszke vagyok a csapatra, hogy az 5-0 után egy ilyen teljesítménnyel megtudtuk mutatni a valódi énünket.

Attól függetlenül, hogy az eredmény nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Az ellenfél kapusa olyan teljesítményt nyújtott, mintha hárman álltak volna a kapuban.

Sokkal szervezettebbek voltunk, figyeltünk a másikra, betartottuk a távolságokat, az utasításokat. Csak azért vagyok szomorú, mert a három pont az mégis három pont és nem egy pont, viszont elindultunk egy jó irányba, amit tartanunk kell, és akkor jönni fog a szerencse is.

Lehet, hogy az 5-0-s pofon jól jött, az egész csapat és én is lejöttünk a földre, a valóságba, mert tizennégy veretlen meccs után lehet, kellett nekünk, visszatérjünk a földre. Mindenki védekezett, küzdött, ezzel a futómunkával küzdeni tudással elindultunk egy jó irányba

mondta az M4 Sportnak Szoboszlai.

Magyarország legközelebb októberben lép pályára a Nemzetek Ligájában, Hollandiát fogadja.

Marco Rossi meccs utáni nyilatkozata:

Marco Rossi büszke, de nem elégedett

A bosnyákok elleni döntetlen után értékelt a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

(Fotó: MLSZ) 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az év egyik legjobban várt bokszmeccsét a mesterséges intelligencia is fogja pontozni

Szögletből rúgott gólt a Man. Unitednek a Tottenham csapatkapitánya

11 percen át farkasszemezett a világ két legjobb nehézsúlyú bokszolója

További cikkeink a témában