Sőt az olasz lapok a fiatal Busquetsként emlegetik.

Szinte a teljes olasz sajtó, meg már a goal.com olasz kiadása is arról ír, hogy

Szoboszlai Dominiket az Internazionale mellett már a Juventus is figyeli.

Egyelőre csak óvatosan úgy fogalmaznak, hogy a Red Bull Salzburg 17 éves tehetségének fejlődését kezdték el figyelemmel kísérni, de hát tudjuk, ez hogy szokott végződni.

Azt is hozzáteszik viszont, hogy nem lesz könnyű megszerezni a magyar középpályást, mivel a Salzburg különösebben nincs rászorulva a pénzre, nekik egyelőre fontosabb, hogy az övék Európa egyik legtehetségesebb középpályása. Szoboszlait egyébként már a fiatal Busquetsként is emlegetik, ami hízelgő, de mindenképp túlzás.

Az utánpótlás-válogatott középpályás a szezonban 40 tétmeccsen 11 gólt rúgott, és 13 gólpasszt is adott a másodosztályú Lieferingben, amely a Red Bull fiókcsapata. Ennek megkoronázása volt, hogy a hétvégén debütált a Salzburg felnőttcsapatában is.

(Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes beérte Cristiano Ronaldót a Manchester Unitednél

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox

Emlékszel Messi karrierjének egyik legzseniálisabb góljára?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
78% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni