Belgrád után Párizsban is vereséget szenvedett a Liverpool, így az utolsó fordulóban már egy egyszerű győzelem nem lesz elég.

A BL-döntős, bajnokságban még veretlen Liverpool momentán jóval közelebb van az Európa-ligához, mint a BL-nyolcaddöntőhöz. A PSG viszont ezzel a nagy győzelemmel elég valószínű, hogy továbbjut, hacsak nem rontja el nagyon a Crvena zvezda ellen. Mondjuk a Liverpool megtette, és a Napoli sem nyert Belgrádban.

Na de vissza Párizsba: a PSG egészen más arcát mutatta, mint az Anfielden, ahol nevetségesen rosszul játszott, középpálya nélkül gyötrődött, végül a Liverpool annyira bealudt, hogy így is majdnem pontot szerzett. Otthon viszont keményen és okosan játszott, nem hagyta élni a 'Poolt, és uralta a középpályát, ami a kulcs volt.

A 13. percben meg is szerezte a vezetést, Bernat kapott jó labdát Van Dijktól.

A 37. percben már kettővel mentek a párizsiak, egy szép támadás végén Neymar is rúgott egy gólt.

A Liverpool még az első félidőben szépített Milner tizenegyesével.

Ám ennél több nem volt a meccsben a vörösöknek, mert egyetlen kaput eltaláló lövéssel sehol sem lehet nyerni. A Liverpool mindhárom idegenbeli meccsét elveszítette, így nem meglepő, hogy csak a harmadik helyen áll, és a Napoli ellen több góllal kell nyernie, hogy továbbjusson. Vagy 1–0-ra.

PSG–Liverpool 2–1

Eközben Messi:

Messi már megint olyan gólt rúgott, hogy négy védő nézte tátott szájjal

A kapus a kezét se tudta felemelni, és picit talán a PSV-védők is tapsoltak.

(Fotó: VI Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Saját közönsége fütyülte ki a Real Madrid játékosait

Fucsovics sima győzelemmel indított az Australian Open főtábláján

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
32% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés