A Telekom Veszprém beleszaladt néhány váratlan vereségbe, márpedig ott ez nem fér bele. A vezetőség reagált is a szurkolók kritikájára.

A Szeged ellen döntetlent (26–26) játszott a Veszprém, a Bajnokok Ligájában a Dinamo Bucuresti-től (29–31) és a Motor Zaporizzsjától (27–29) pedig kikapott.

Ezek után olyan visszajelzések érkeztek a klubhoz szurkolói körökből, melyekben megkérdőjeleznek jó néhány szakmai döntést, leginkább egyes játékosok pályán töltött idejével kapcsolatban értetlenkednek a drukkerek. Annyira, hogy a hivatalos oldalon reagált is erre Nagy László sportigazgató.

„Mielőtt reagálnék az előző felvetésre, szeretném leszögezni, hogy a csapat szerdai teljesítménye semmilyen körülmények között nem elfogadható a Telekom Veszprémtől.

Ebben a szezonban játszottunk már szenzációsan, óriási küzdőszellemmel, de rendkívül gyengén is. A stábbal közösen az most a fő feladatunk, hogy ezt a nagy kilengést csökkentsük, és a jövőben egyre kiegyensúlyozottabb legyen a teljesítményünk. A szezonnak még mindig bőven az első felében járunk, és bár az elmúlt három hétben mindent megtettünk, hogy leromboljuk azt, amit az első két hónapban felépítettünk, de messze még a szezon vége, így bőven van időnk kijavítani a hibákat. Ehhez feltétlenül szükséges a szurkolók támogatása, türelme, hiszen velük együtt sikerülhet elérni azt, hogy a szeptemberi formánk legyen közelebb a valósághoz. Ezért közösen kell rengeteget tennünk a jövőben. Az elégedetlenségünket jeleztük a pénteki edzés előtt is, de a legnagyobb büntetés a csapat számára az, hogy a BL csoportban elvesztette a jó pozícióját, a bajnokságban pedig lépéshátrányba került legnagyobb vetélytársunkkal szemben.”

És aztán kitért a játékosokra is.

„Visszatérve az eredeti kérdéshez, Momir Ilic és Gulyás Péter minden mérkőzésre úgy alakítja ki a keretet, illetve annyi játékidőt biztosít az egyes játékosoknak, amennyit jónak lát. Ők azok, akik nap mint nap látják, hogy a játékosok milyen munkát végeznek, milyen formában vannak, és ez alapján döntenek.

Semmilyen személyes sértettség nincs senkiben, a stáb és a játékosok viszonya kifejezetten jó. Tehát ha valaki esetleg kimarad, vagy kevesebb játéklehetőséget kap, annak csak és kizárólag sportszakmai vagy egészségügyi okai lehetnek.

Momir Ilic edző is megszólalt, ha már őt éri a kritika, a korábbi veszprémi sztár elmondta, a döntés csak és kizárólag mindig az edzők felelőssége, és nekik a csapat a legfontosabb.

A fenti nyilatkozatok, magyarázkodások, a teljesítmény és a játékpercek eloszlása alapján nem nehéz arra következtetni, hogy a mindig jól értesült szurkolók talán nem ok nélkül következtetnek bizonyos személyes konfliktusokra.

(Fotó: handballveszprem.hu)

És ezt olvastad már?
Ronaldo hazugnak nevezte az Aranylabdát alapító France Football főszerkesztőjét