Lezárult a téli átigazolási szezon, összeszedtük az utolsó nap legfontosabb sztorijait.

Némi túlzással azt is lehet mondani, hogy összefoglaljuk, mi történt a Premier League-ben, hiszen az angol bajnokság klubjai a mostani átigazolási időszaknak az utolsó pillanatait is dominálták. Volt azonban néhány viszonylag fontos klubváltás a többi topligában is.

Többhetes átigazolási szappanopera végén a Chelsea-nek sikerült leigazolnia Enzo Fernándezt a Benficától. A 21 éves világbajnok középpályás 121 millió euróért váltott csapatot, ezzel minden idők hatodik legdrágább vétele, és egyben a Premier League történetének legdrágább átigazolása lett.

Az angol bajnokság történetének legdrágább játékosa, Enzo Fernández

Maradva a Chelsea-nél. A londoni klub az átigazolási időszak utolsó napján eladta Jorginhót az Arsenalnak, Hakim Zijessel ugyanezt tette volna, a marokkói a PSG-hez ment volna kölcsönbe, de a Chelsea háromszor is nem megfelelő dokumentumokat küldött el, így végül a klubváltás nem jött össze.

Röhejes ok miatt nem tudta elpasszolni a játékosát a Chelsea a PSG-nek

Benézték a Chelsea-nél. Egymás után háromszor.

A mostani átigazolási időszak legnagyobb meglepetése egyértelműen Joao Cancelo klubváltása volt. A portugál védő összeveszett Pep Guardiolával, miután állítólag hisztizett a lecserélése miatt, és végül a City pillanatok alatt elpasszolta Cancelót a Bayern Münchenhez egy kölcsönszerződés keretén belül.

Cancelo már a Bayern Müchen játékosaként mosolyog

Ha már Bayern és kölcsönszerződés. A bajor csapat középpályása, Marcel Sabitzer a Manchester Unitedhez ment kölcsönbe, miután Christian Eriksen több hónapra lesérült, és az utolsó pillanatokban lépnie kellett az MU-nak.

A Bundesligában maradva. Nem az átigazolási időszak legnagyobb dobása, de meg kell említeni, hogy Thorgan Hazard is klubot váltott, a Borussia Dortmundtól a holland PSV Eindhovenhez került kölcsönbe a belga válogatott szélső.

A La Ligában igazán komoly mozgolódás nem volt. A Real Madrid nemhogy az utolsó nap, de az egész átigazolási szezonban nem vett senkit. A Barcelona az utolsó pillanatokban a Sportingnak eladta Héctor Bellerínt. A lisszaboni csapatnak kellett egy jobb oldali védő, miután Pedro Porrót kölcsönadta a Tottenhamnek. A Spurs eközben a szintén jobb oldali szélső védő Matt Dohertyt ingyen elengedte az Atlético Madridhoz. És ha már Atlético Madrid, a matracosok brazil középhátvédje, Felipe a Nottingham Foresthez igazolt. A Forest vezetősége az utolsó pillanatokban megszerzett egy háromszoros BL-győztest is, Keylon Navas a PSG-től kölcsönbe megy az angol bajnokságba.

Ez is érdekelhet:

Juventusban nevelkedő dán csatárral erősíthet a Fradi

A 22 éves gólerős dánt másfél éve már megpróbálta megszerezni a Fradi. Most sikerülhet.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Alig hisszük el, melyik európai klubhoz igazolhat Cristiano Ronaldo

A francia elnök maximális nyomásgyakorlással próbálja elérni, hogy Mbappé ott legyen az olimpián

Itt egy újabb futballista, akinek kiemelkedően alacsony a fájdalomküszöbe

További cikkeink a témában