Zajlik a pekingi téli olimpia. Ennek apropóján összeszedtünk néhány legendás és emlékezetes sztorit a téli olimpiák történetéből. Miként lett Calgary hőse az a síugró, aki tökutolsó helyen végzett? Hogyan tért vissza és nyert olimpiát Hermann Maier egy majdnem halálos baleset után? Hogyan győzték le az egyetemisták a világ legjobbjait? És melyik minden idők legszerencsésebb olimpiai aranya? Az összeállításunkból kiderül.
Eddie, a sas
Michael Edwards nevét valószínűleg kevesen ismerik, Eddie-t, a sast azonban még azok is, akiket különösebben sem a téli olimpia, sem a síugrás nem érdekel. Ez annak is betudható, hogy a történelem egyik legismertebb síugrójának sztorijáról 2016-ban film készült.
Edwards lesiklásban szeretett volna bekerülni az 1984-es brit olimpiai csapatba, és bár tehetségesnek tartották, végül nem mehetett az olimpiára. Az anyagi gondjai és az egyéb nehézségek miatt úgy döntött, hogy nem adja fel az olimpiai álmait, de sportágat vált. Így jött a síugrás ötlete, amely kisebb költségekkel járt, és az esélyei is jobbak voltak, mert Nagy-Britannia ekkoriban sem számított nagyhatalomnak síugrásban. Sem.
Épp kőművesként dolgozott, és egy finn elmegyógyintézetben lakott (jobb szállás híján), amikor megkapta a hírt: kijutott az 1988-as Calgaryban megrendezésre kerülő olimpiára.
’87-ben szerepelt a világbajnokságon, de igazán ismert az olimpián lett. Kilenc kilóval volt nehezebb a mezőny második legnehezebb versenyzőjénél, nem látott jól, így egy óriási szemüveget viselt, és egyértelműen a legpocsékabb technikája volt az egész mezőnyben.
Az olimpián normál- és nagysáncon is elindult, és mindkét versenyszámban tökutolsó lett. Az eshetősége miatt azonban egyértelműen az olimpia legnagyobb sztárja lett. Sokan tudtak vele azonosulni, emberinek találták a történetét a szurkolók, és sokak szerint ő volt az, aki valójában megtestesítette az olimpia valódi szellemiségét. Voltak azonban olyan vélemények is, amelyek szerint Eddie, a sas szégyent hozott a profi sportra. 1990-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság létrehozott egy róla elnevezett szabályt is, ami később már lehetetlenné tette, hogy az Edwardshoz hasonló teljesen outsiderek kijussanak az olimpiára.
A jamaicai bobosok
Erős volt sztorikban az 1988-as téli olimpia. Eddie, a sas története mellett a kanadai olimpia másik nagy sztorija a jamaicai bobosoké volt. A téli olimpiával kapcsolatban sokszor feljön kritikaként, hogy mivel hóra és hidegre van szükség a téli sportágak gyakorlásához, így a Föld országainak jelentős része alapból kiesik a versenyből.
Jamaica sem a hóviharokról híres, ezért is volt történelmi esemény, amikor 1988-ban először szerepelt a téli olimpián a karibi ország.
A bobosok között indult a jamaicai négyes, és Michael Edwardsszal ellentétben nem lógott ki a mezőnyből, ennek ellenére végül nem sikerült befejeznie a versenyt.
A négy futamból álló bobversenyben az egyik menet során a portugálokat, egy másik körben az ausztrálokat sikerült megelőzniük a jamaicaiaknak, de a harmadik körben nagyot buktak, annyira odacsapták az egyik falhoz a bobot, hogy ugyan a futamot még valahogy befejezték, de az utolsó csúszásra már nem tudtak kiállni. De így is Calgary (másik) hőse lett a Dudley Stokes, Devon Harris, Michael White, Chris Stokes alkotta jamaicai négyes. Túlságosan nagy sztori volt az övék is ahhoz, hogy végül ne készüljön belőle film, 1993-ban mutatták be a Jég veled! című filmet.
A pekingi olimpia egyik érdekessége egyébként, hogy Jamaica bobban ismét indul, most ráadásul a négyes bobosok mellett kettesben és egyesben is van jamaicai résztevője a téli olimpiának.
A Herminator megszületése
A Herminator az 1998-as naganói olimpián született meg. Az addig csak Hermann Maierként ismert osztrák síző az olimpia legnagyobb sztárja lett.
Maier lesiklásban hatalmasat bukott, több tíz métert repült a levegőben, majd óriási sebességgel csapódott a földre. Rémisztő baleset volt, joggal aggódott mindenki az osztrák versenyző életéért.
Maier azonban karcolásokkal megúszta a bukást, a saját lábán hagyta el a pályát, közben mosolygott, integetett.
Három nappal később jött a szuperóriás-műlesiklás, Hermann Maier pedig egy szenzációs versenyzést bemutatva magabiztosan megnyerte az olimpiát. Nem sokkal később még egy aranyérmet nyert, ő végzett óriás-műlesiklásban is az első helyen, ott is kiemelkedve a mezőnyből. Ezután kapta meg a sajtótól a Herminator becenevet.
Maier volt a 2000-es évek elejének a legkiemelkedőbb, legismertebb alpesi sízője, de nem az 1998-as volt az egyetlen nagy bukása. 2001-ben a pályán kívül, egy motorbaleset következtében került veszélybe nemcsak a karrierje, hanem az élete is. Az orvosok azt sem zárták ki, hogy amputálni kell a lábát, de végül visszatért, 2005-ben világbajnokságot nyert, a 2006-os torinói olimpián pedig szerzett még egy ezüstérmet – még inkább ráerősítve a Herminator becenévre.
Csoda a jégen
Minden idők egyik legnagyobb sportmeglepetése Lake Placidben történt, az 1980-as olimpián. A szovjet hokiválogatott megnyerte az előző négy olimpiát, uralta a jégkorongot, meg sem tudta senki sem szorítani őket.
Az olimpia előtt nagyjából kétszeres pénzt fizettek a fogadóirodák a szovjetek győzelmére, míg az amerikai válogatottéra ezerszeres odds volt.
Hivatalosan egyik csapatban sem szerepelhettek profi játékosok, de ez csak az amerikai csapatra volt igaz, a szovjeteknél a világ legjobbjai kerültek be a keretbe.
Az amerikai válogatott edzője, Herb Brooks mindenkit meglepett azzal, hogy úgy döntött, a válogatott magját a két rivális egyetemi csapat, a Minnesota és a Boston játékosai fogják adni. Komoly ellentét volt a két csapat között, így Brooksnak előbb ezen kellett dolgoznia, a csapategység mellett pedig óriási hangsúlyt fektetett a fizikai felkészültségre, azt vallotta, hogy „a láb eteti a farkast”. Az amerikai srácok így bombaformában, mégis esélytelenként érkezetek az olimpiára – a torna előtt egy felkészülési meccsen héttel nyertek ellenük a szovjetek.
Az olimpia lebonyolítása 1980-ban más volt, mint manapság, csoportkör, majd négyes körbejátszás döntött a győztesről. A szovjetek és az amerikaiak is magabiztosan meneteltek, majd 1980. február 22-én végre találkoztak. Sima meccsnek gondolta mindenki, legendás sportsztori lett a vége.
A vártnál szorosabban indult a meccs, de még két harmad után sem gondolta senki, hogy kikaphat Szovjetunió. 3:2-re vezetett, kapura harmincszor lőtt, míg az USA csak tízszer. Az amerikai egyetemisták azonban az utolsó harmadban megfordították a meccset, ezzel a sporttörténelem egyik legnagyobb meglepetését okozták.
Ekkor hangzott el a legendás amerikai kommentátor, Al Michaels ma is emlegetett mondata:
Hisznek a csodában? Igen!
Michaels később elmondta, hogy az amerikai–szovjet meccs előtt abban reménykedtek, nem kap ki nagyon az USA, a tisztes helytállás helyett azonban csodát tett az Egyesült Államok fiatalokból álló válogatottja. A hidegháború miatt egyébként különösen nagy volt a feszültség a két ország között, és ez is rátett még egy lapáttal a sztori nagyságára. Természetesen ebből a történetből is film készült, 2004-ben mutatták be a Csoda a jégen című filmet.
Az olimpiai aranyhoz azonban nem volt elég a szovjetek legyőzése, az Egyesült Államoknak az utolsó fordulóban a finneket is meg kellett vernie. Az USA ezen a meccsen is hátrányba került, de a szovjetek elleni meccshez hasonlóan Finnország ellen is 3:0-ra megnyerte az utolsó negyedet, így az Egyesült Államok egyetemistákból összeálló válogatottja nyerte az 1980-as hokitornát.
A legszerencsésebb olimpiai aranyérem
A napokban mi is megtapasztalhattuk, hogy a rövidpályás gyorskorcsolya nem mentes a drámáktól, sok esetben szerencse, bírói döntések és egyéb kaotikus események döntenek sikerről, boldogságról vagy kudarcról és csalódottságról.
Steven Bradbury sztorija az első kategóriába tartozik. Ausztrália soha nem volt nagyhatalom a téli olimpiákon, és ez 2002-ben sem változott meg, Salt Lake Cityben azonban megszerezte az első téli olimpiai aranyérmét.
Steven Bradbury jónevű és roppant peches versenyző volt, olimpián váltóban szerzett bronzérmet, majd másfél évet kellett kihagynia, miután a combját egy versenyen átvágta egy korcsolyapenge, később pedig egy bukás miatt két nyakcsigolyája is elrepedt.
Salt Lake Cityben azonban szinte felfoghatatlan szerencsesorozata volt.
Az előfutamokból kizárások után jutott tovább, majd az elődöntőben elestek előtte, így került be a fináléba 1000 méteren. Ahol teljesen esélytelennek számított, és egészen az utolsó kanyarig utolsó helyen haladt. Az utolsó métereken azonban négyen buktak előtte, így Bradburynek csak át kellett haladnia a célvonalon. Ő nem esett el, mindenki más igen, így ő lett az aranyérmes.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Getty Images)