A Fehérvár drasztikus lépéseket vezetett be, miután majdnem kizúgott az NB I-ből. A legpiacképesebb labdarúgóit piacra dobta, Dárdai Palkót el is vitték.

A Bundesliga 2-be kieső, de továbbra is Dárdai Pál vezetésével készülő Hertha BSC hivatalosan is bejelentette, hogy

visszaigazolta Dárdai Palkót a Fehérvártól, 2026-ig írt alá a szélső.

Az egyszeres magyar válogatott szélső 2011-től 2021 januárjáig már futballozott a Hertha utánpótlásában, illetve a felnőtteknél is szerepet kapott 12 tétmérkőzésen. A Vidihez két és fél évvel ezelőtt érkezett, összesen pedig 89 tétmérkőzésen lépett pályára piros-kékben, ezeken 16 gólt és 26 asszisztot jegyzett.

„Hihetetlenül boldog vagyok, hogy ismét a Hertha BSC játékosa lehetek. Futballistaként és emberként is fejlődtem Magyarországon – kisfiúként mentem el innen, és érett játékosként tértem vissza. Az a célom, hogy sok örömet szerezzek ennek a klubnak és a rendkívüli szurkolóinak” – mondta a berliniek hivatalos oldalán Dárdai Palkó.

Berlinbe igazolásával összeállt a teljes Dárdai-csapat, az edző Pál mellett az első csapat keretéhez tartozik Dárdai Bence, Dárdai Márton és most már ifjabb Dárdai Pál is.

A Juventus és az AC Milan is figyeli a kis Dárdait

Dárdai Pál három fia közül a legtehetségesebb a 17 éves Bence, pedig Márton jelenleg is a Hertha első csapatában játszik.

(Forrás: Csakfoci, fotó: Hertha BSC)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.