A Manchester United edzője nem finomkodott, kimondta, amit azért sokan gondoltak.

Úgy tűnik, hogy Erik ten Haggal elindult az építkezés és a fejlődés útján a Manchester United. A holland nyáron ült le az MU kispadjára, és az elején ugyan jött néhány gyenge eredmény, de az utóbbi időben sorra szállítja a győzelmeket a csapat. Zsinórban négyet nyert a Premier League-ben az MU, továbbjutott az FA-kupában is, és a bajnokságban ott van a BL-t jelentő negyedik helyen.

Ten Hag most egy interjúban a United elmúlt években vásárolt játékosairól beszélt, és nem igazán finomkodott:

„A klub az elmúlt években elképzelhetetlenül sok olyan játékost vett, aki egyszerűen nem volt elég jó.

A legtöbb vétel átlagos volt, és az átlagos nem elég a Manchester Unitednél. Súlya van a klub mezének, csak azok az egyéniségek játszhatnak itt, akik nyomás alatt is tudnak teljesíteni”

mondta a holland edző.

Aki az érkése óta már 200 millió euró felett költött. Érkezett többek között Antony (95 millió euró), Casemiro (70 millió euró), Martínez (57 millió euró), Malacia (15 millió euró) és Eriksen is, utóbbi ingyen. A transzferek mellett a másik fontos döntése pedig az volt, hogy kitette a kezdőből az előző szezon gólkirályát, azt a Cristiano Ronaldót, aki azóta már klubot váltott, Szaúd-Arábiába igazolt.

Ez is érdekelhet:

Kellemetlen potyagólt kapott De Gea

Belefért De Gea potyája is a Manchester Unitednek az FA-kupában.

A Man. United támadója elaludt, büntetést kapott, majd győztes gólt rúgott

Marcus Rashfordnak nem volt eseménytelen 2022 utolsó napja.

Minek Ronaldo, ha van Rashford?

Mélyről jött vissza a Man. United támadója, de most szinte a csúcson pörög.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
19% 4-7 éve
15% 8-10 éve
41% +10 éve