21. helyen áll az Európa-ligában a Manchester United, de a holland edző így is látja a pozitívumokat.

Három forduló után három döntetlennel a 21. helyen áll a Manchester United az Európa-liga alapszakaszában. A manchesteriek a Twentével, a Portóval és legutóbb idegenben a Fenerbahcéval ikszeltek.

Nincs tehát egyelőre győzelme a Unitednek Európában, de Erik ten Hag vezetőedző a tőle megszokott optimizmussal látja a helyzetet:

„A Porto és a Fenerbahce ellen is pontot szereztünk, ez azt mutatja, hogy egy olyan csapat vagyunk, amelyet nehéz legyőzni. Ezt ma is megmutattuk, és ebből önbizalmat meríthetünk a West Ham elleni bajnokira. Persze nyernünk kell, azért jöttünk ma is, hogy nyerjünk, de kíméletlenebbnek kell lennünk.”

Mourinho alakítása az MU ellen:

Mourinho tolta a show-t Onana dupla védésénél

Két gyönyörű védést mutatott be a Manchester United kapusa, Mourinho alig akarta elhinni, amit látott.

A Fradinak megvan az első győzelme:

Megvan a Fradi első győzelme az Európa-ligában

A harmadik fordulóban megszerezte az első pontjait az FTC.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
4% Kevesebb mint egy éve
14% 1-3 éve
21% 4-7 éve
16% 8-10 éve
45% +10 éve