Tíz hónap után léphet újra pályára a Barcelona legnagyobb tehetsége

Majdnem egyéves kihagyás után léphet ismét pályára a Barcelona új tízese, Ansu Fati.

A még mindig csak 18 éves játékos másfél szezonnal ezelőtt mutatkozott be a Barcelona felnőtt csapatában, az előző idényt nagyon jól kezdte, hat bajnokin négy gólt rúgott, de novemberben megsérült a térde. Először úgy tűnt, hogy négyhónapos kihagyás vár a támadóra, de később ismét meg kellett műteni, most hétvégén a Levante elleni bajnokin térhet vissza.

Fati közben – Messi távozását követően – megkapta a Barcelona tízes mezét, és a klub és a spanyol média értesülései szerint most hétvégén a Levante elleni bajnokin végre ismét pályára léphet, nagyjából húsz percet kaphat a visszatérését követő első meccsen.

A támadó a Barcelona történetének legfiatalabb gólszerzője, és már a spanyol válogatottban is bemutatkozott tavaly ősszel, ezzel szintén korrekorder lett. Fati az újjáépülő Barcelona egyik meghatározó alakja lehet, a katalán csapat elkövetkező évtizedének alapembere.

Az viszont kérdés, hogy meddig dolgozhat együtt Ronald Koemannal, a hollandot a hírek szerint hamarosan meneszti a Barcelona vezetősége:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.