Idén futball-világbajnokságot rendeznek, mégis messzinek tűnik a vb, hiszen a katari torna csak november végén kezdődik. A 32 csapatos mezőnyből 27 csapat már ismert, és mivel a napokban Európában és Afrikában is fontos selejtezőmeccseket rendeztek, összeszedtük, kik a legfontosabb futballisták, akik biztosan lemaradnak a világbajnokságról.

Mohamed Szalah

Egyiptom a selejtezőben ugyanúgy Szenegállal játszott, ahogy az Afrika-kupa döntőjében, és a szenegáliak ugyanúgy tizenegyesek után jutottak ki a világbajnokságra. Ez azt jelenti, hogy a Liverpool egyik legjobbja, Sadio Mané ott lesz Katarban, de azt is, hogy a torna egyik legnagyobb hiányzója a Premier League idei szezonjának legkiemelkedőbb játékosa, Mohamed Szalah lesz. A támadó négy éve ott volt az oroszországi világbajnokságon, az első két csoportmeccsen betalált, de Egyiptom már a csoportból kiesett, most viszont a vb-n sem lesz ott Afrika egyik meghatározó futballnemzete.

Jorginho

A világbajnokság legnagyobb hiányzója az Európa-bajnok olasz válogatott lesz, miután Észak-Macedónia idegenben egy 92. perces góllal legyőzte a sokkal esélyesebb azzurikat, ez pedig azt jelenti, hogy az Olaszország zsinórban a második világbajnokságáról marad le. Az olasz keretből egy teljes listát lehetett volna összeállítani a legnagyobb vb-hiányzókat illetően – a mi listánkra is felkerült három játékos. Elsőként az a Jorginho, akiről a tavalyi Európa-bajnokság után még az Aranylabda egyik nagy esélyeseként beszéltek. A brazil származású középpályásnak az Eb után azonban nagyon nem ment az olasz válogatottban, a svájciak elleni vb-selejtezős meccseken tőle szokatlan módon két tizenegyest is kihagyott, ha legalább az egyiket berúgja, akkor az olasz csapat valószínűleg csoportelsőként jutott volna ki a világbajnokságra.

Erling Haaland

A norvég válogatott jövője ígéretesnek tűnik, a jelen azonban még nem hozta meg az áttörést, és hiába játszik többek között a norvég csapatban a világ egyik legjobb csatára Haaland személyében, csoportjában csak harmadik lett Norvégia a hollandok és a törökök mögött. Haaland sérülés miatt több fontos meccset kényszerült kihagyni, ha azonban játszott, akkor jöttek a gólok, 16 válogatott meccsen konkrétan már 13. Az első világbajnoki szereplésére azonban még legalább négy évet várnia kell, de persze ideje van, 2026-ban is még csak 25 éves lesz.

Zlatan Ibrahimovic

A svéd válogatott mindössze egy lépésre volt a világbajnoki szereplés kiharcolásától, Lengyelországban azonban hiába játszott jól a meccs első felében, végül kikapott a hazaiaktól. Ibrahimovic egyszer már visszavonult a nemzeti csapattól, és a lengyelek ellen sem volt kezdő, de még 40 évesen is olyan játékos, akiért érdemes leülni meccset nézni, és bár már nincs a csúcson, de így is hiányozni fog nekünk a vb-ről.

Gianluigi Donnarumma

A második olasz a listánkon, a világ egyik legjobb kapusa, akinek az elmúlt hetei katasztrofálisan sikerültek. Donnarumma előbb a PSG-vel kiesett a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájából, majd jött a még nagyobb pofon, az olasz válogatott már a pótselejtező első körében kiesett. Haalandhoz hasonlóan valószínűleg Donnarummát is látjuk még vb-n, hiszen mindössze 23 éves, de nyilván ez jelenleg sem őt, sem pedig az olaszokat nem vigasztalja.

Pierre-Emerick Aubameyang

Aubameyang barcelonai karrierje a lehető legjobban indult, hét spanyol bajnokin már hét gólja van és az Európa-ligában is betalált a gaboni. Válogatottja azonban nincs ott az afrikai elitben, így Aubameyangnak reális esélye nem is volt arra, hogy az év végén világbajnokságon játsszon. Ráadásul Egyiptommal került egy csoportba a gaboni válogatott, és végül ugyan második lett a csoportjában, de egy pillanatig sem volt esélye arra, hogy megszorítsa Egyiptomot.

Marco Verratti

Még egy olasz játékos, aki nekünk nagyon fog hiányozni a világbajnokságról. Verratti focija – Jorginhóéval ellentétben – ráadásul látványos is, a PSG középpályásának játékát öröm nézni, ha megy neki. A cselei, kis területen történő megoldásai általában élményszámba mennek, a világbajnokságon azonban ezekből semmit sem láthatunk. Donnarummához hasonlóan Verrattinak sem ez karrierje legjobb időszaka, ő is ugyanazokat a negatív élményeket élte meg, mint a kapus. Ő azonban a következő világbajnokság ideje alatt már 34 éves lesz, így az esetében már rizikósabb a világbajnoki részvétel.

Jan Oblak

Jan Oblaknak a hasonló listákon bérelt helye van. Szlovénia valószínűleg világbajnokságra nem fog kijutni az elkövetkező években évtizedekben, egy Eb-szerepléstől is viszonylag távol van a szlovén válogatott, így a világ egyik legmagasabban jegyzett kapusa lemarad ezekről a tornákról. Oblaknak közel sincs kiemelkedő idénye az Atléticóban, de még így is ott van az élvonalban a kapusok között, és az egyik legnagyobb név, aki nem lesz ott a katari tornán.

Rijad Mahrez

Mahrezt korábban már megválasztották a legjobb afrikai futballistának, 2019-ben pedig Algériával az Afrika-kupát is megnyerte. Algéria azonban most zsinórban a második világbajnokságáról maradt le, miután Kamerun egy 124. perces góllal kiejtette Mahrezéket. A City középpályásának játékában mindig benne van egy-egy szép csel, villanás, Katarban azonban ő is maximum nézőként lehet ott.

Martin Ödegaard

A norvég válogatott potenciállal teli jövőképét jól mutatja, hogy két norvég futballista is felkerült a listánkra. Ödegaard még mindig csak 23 éves, de már majdnem egy évtizede ismert játékos. A Real Madridnál kikiáltották az aktuális csodagyereknek, azonban időre volt szüksége, hogy fejlődjön és kihozza magából a legtöbbet. Hollandiába és Spanyolországba is kölcsönadta a Madrid, majd jött előbb egy újabb kölcsön az Arsenalhoz, ezt követően azonban már megvették az ágyúsok a támadó középpályást. Ödegaard pedig az Arsenalnál megtalálta a helyét, ahogy a norvég csapatnak, úgy az Arsenalnak is alapembere lehet az elkövetkező években. A 2022-es világbajnokságon azonban ő sem lesz ott.

Ez is érdekelhet:

Nyolc ismert futballista, aki a partizást sem vette félvállról

Hozunk egy listát ismert, nagyon tehetséges, akár korszakos játékosokról, akik nemcsak a pályán adtak bele mindent, hanem az éjszakában is. Sőt, esetenként a fókusz inkább a bulizáson volt, nem pedig a focin.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az év egyik legjobban várt bokszmeccsét a mesterséges intelligencia is fogja pontozni

Szögletből rúgott gólt a Man. Unitednek a Tottenham csapatkapitánya

11 percen át farkasszemezett a világ két legjobb nehézsúlyú bokszolója

További cikkeink a témában