A magyar női kajak négyes ismét megvédte címét 500 méteren a tokiói olimpián.

Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású magyar női kajak négyesünk futamgyőztesként jutott döntőbe 500 méteren a tokiói olimpián.

A fináléban óvatosan kezdtek a lányok a rajt után, a második 250 méterre azonban így is másodikként fordultak rá, végül hatalmasat hajrával elsőként értek célba – ez pedig történelmi siker, ugyanis zsinórban harmadszor lett olimpiai aranyérmes a magyar női kajak négyes 500 méteren.

Ez a tokiói magyar küldöttség hatodik aranyérme, az első olyan, amelyet nők szereztek

Kozák Danuta pályafutása hatodik olimpiai aranyérmét szerezte, magyar örökrangsorban utolérte a vívó Kovács Pált és Kárpáti Rudolfot, és az összesen nyolc dobogós helyével (hat első, egy-egy második és harmadik) a hét elsőséggel (plusz egy ezüsttel és két bronzzal) csúcstartó Gerevich Aladár mögött minden idők második legeredményesebb magyar olimpikonja lett.

Csipes Tamara pályafutása második, Kárász Anna és Bodonyi Dóra pedig egyformán első olimpiai bajnoki címét ünnepelhette.

Női kajak négyes 500 méter

1. Magyarország 1:35.463
2. Fehéroroszország +0.610
3. Lengyelország +0.982
4. Új-Zéland +1.705
5. Németország +1.780
6. Kína +2.658

A szombati kajak-kenu döntők során több számban is érdekeltek voltunk:

  • A női kenu ketteseknél 500 méteren az Európa-bajnok és vb-ezüstérmes Takács Kincső és Balla Virág alkotta párosunk ötödik lett.
  • A férfi kenusok 1000 méterének B-döntőjében Adolf Balázs a hetedik lett, vagyis összesítésben a 15. helyet szerezte meg.
  • A Nádas Bence, Béke Kornél, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor összeállítású férfi kajak négyesünk hetedik lett 500 méteren.

Ennyit fizet az olimpiai aranyérem Magyarországon

Több mint négyszer annyit ér a magyar aranyérem az olimpián, mint egy amerikai.

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

Az Aston Villa ellen se volt esélye a Manchester Citynek

További cikkeink a témában