Megszerezték Guardioláék az egyik legtöbbre taksált fiatal védőt.

Már hetek óta tartott a násztánc, de most Fabrizio Romano szerint lezárult az ügy.

Megállapodott ugyanis az RB Leipzig és a Manchester City az átigazolási díjról, így Joško Gvardiol hamarosan hivatalosan is a BL- és PL-címvédőhöz igazol.

A horvát védőt már rég kinézte a City, egy hónapja meg is állapodott vele a személyes feltételekről, ám a Lipcse nehezen adta magát. De volt az a pénz. Viszont egyelőre nem tudjuk, mennyi is az annyi, de korábban nem volt titok, hogy legalább 100 millió eurót kérnek a németek. Gvardiol már az orvosi vizsgálatok egy részén is átesett, bármikor aláírhatja szerződését.

A Manchester City 100 millió eurót fizetne a horvát védőért

Ha a City valakit kinéz magának, akkor ott pénz, paripa, fegyver nem számít.

A 21 éves középhátvéd a világbajnokság egyik legjobb védője volt, noha hozzá fűződik az egyik legemlékezetesebb jelenet is, amikor Messi csúnyán megforgatta és lefutotta.

Ennek ellenére a balhátvédként is bevethető Gvardiol hatalmas tehetség, nem véletlenül tett meg mindent érte a City és Guardiola.

Gvardiol a Dinamo Zagrebtől igazolt a Leipzighez, ahol két szezont játszott, majd a csúcsra igazolt. Olyanokkal kell majd harcolnia a csapatba kerülésért, mint Manuel Akanji, Rúben Dias, Nathan Aké, John Stones (ő már inkább középpályás) és egyelőre még Aymeric Laporte, bár ő és Kyle Walker is távozóban van.

Európa csúcsán a Manchester City

A Manchester City felért Európa csúcsára, miután az isztambuli BL-döntőben legyőzte az Intert.

(Fotó: Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.