Tyson Fury általában nem szokott unalmas dolgokat nyilatkozni, és most sem változtatott a szokásán.

A korábbi vitathatatlan nehézsúlyú bajnok arról az Anthony Joshuáról beszélt, aki néhány hete elveszítette vb-címeit Andy Ruiz ellen:

Itt az év bokszszenzációja: kiütötték a veretlen nehézsúlyú bajnokot

Nem túlzás, Andy Ruiz sokkolta a bokszvilágot: TKO-val legyőzte Anthony Joshuát.

Fury szerint Joshua fizikális szempontból tökéletes állapotban volt, nem a kondija okozta a vesztét:

A boksz nem atomfizika. Ha tudsz harcolni, jó, ha nem, akkor felejtsd el. A világ összes proteinszeletét megeheted, ha állon vágnak és bepánikolsz, akkor nem fog segíteni rajtad.

Mondta Fury, aki szerint Joshuán az látszott, hogy egyszerűen nem akar a ringben lenni, és ez azt bizonyítja, hogy a karrierjének vége.

A veretlen Fury legközelebb hétvégén bunyózik, az ellenfele a viszonylag ismeretlen Tom Schwarz lesz, 2020-ban pedig valószínűleg jön a Wilder elleni visszavágó.

Joshua véleménye azért némiképp más:

Joshua elmondta, mi a terve pályafutása első veresége után

Profi módon, szimpatikusan viselte élete első vereségét a profik között a korábbi nehézsúlyú világbajnok.

(via; Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Megkéselte a felesége a focidrukkert, mert azt hitte, hogy őt szidja, de közben csak a VAR miatt kiabált

A nap, amikor az utált szájhősből minden idők legnagyobbja lett

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve