Mert ha ma nyer a Fradi, akkor sorozatban nyolcadik győzelmét arathatja, ilyen bajnoki rajtra utoljára pedig közel félévszázada volt példa a klub történetében.

A Fradinak nagyon megy idén, az NB I-ben, simán oktatja a mezőnyt, hét forduló után egyedüliként még veretlenül és százszázalékosan vezeti a bajnokságot hét ponttal a második Haladás előtt, ráadásul úgy, hogy minimum kétgólos különbséggel nyerik meccseiket. A védelem stabil (mindössze két kapott gól), Böde Daninak meg nagyon megy: hét meccs, nyolc gól. Persze, neki volt ideje a pihenésre, elfelejtették behívni a a válogatottba.

Mondjuk most az Újpest elleni idegenbeli rangadó jön, ilyenkor pedig teljesen mindegy, ki hányadik és milyen formában van. Na kábé ez az egyetlen dolog, amiben bízhat az Újpest, mert otthon játszik. Persze szépen hangzik, hogy a Szusza Ferenc Stadionban veretlenek a lilák még ebben az idényben, de az öt meccsből csak egyet nyertek meg saját közönségük előtt. Amúgy nincs könnyű sorsolása az Újpestnek, mert aztán a Videoton, az MTK és a Debrecen következik a bajnokságban.

Szóval elég sanszos egy újabb Fradi-győzelem, ami meg ugye sorozatban a nyolcadik lenne a bajnokságban, ilyen tökös rajtra pedig 1967-ben volt utoljára példa a klub történetében, vagyis 48 éve.

NB I, 8. forduló
Újpest–Ferencváros (20:30, Tv: M4)

Tippjeink:

Vagy szerinted az Újpest megüti a Fradit? Akkor fogadsz is rá?

(Fotó: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

Keane a Fradi sorsdöntő visszavágója előtt: Én és a futballisták is tudják, mi kell a győzelemhez

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés