Sajnos kísért a szelleme a 2004-es görög menetelésnek, most is úgy jutottak tovább, hogy az első két meccsen gólt sem lőttek. Kolumbia meg megállíthatatlan, Japánt is lelépte. A Costa Rica–Görögország nyolcaddöntő eléggé büntet.

Nem könnyű Görögországnak szorítani, vélhetően nincs is sok szimpatizánsuk, ám az tény, kihasználtak két orbitális nagy elefánthibát, és ezzel a két góllal sikerült is továbbjutniuk a csoportból. És ez inkább a négyes kritikája, Kolumbia kiemelkedett, a többiek meg a futottak még kategóriába tartoznak.

Elefántcsontpartnak egy iksz is elég lett volna a továbblépéshez, ami negyeddöntőt is érhetett volna, miután tudvalevő volt, hogy a legjobb tizenhat között Costa Rica várt volna rájuk. Meg is volt a remi, egészen a 93. percig – ekkor egy teljesen felesleges szabálytalanság után tizenegyest kapott a görög válogatott. Szamarasznak kellett odaállnia, aki nem is hibázott, továbblőtte a 2004-es Európa-bajnokot.

A legszomorúbb, hogy az elmúlt tíz évben semmit sem változott a fehér-kékek focija, vagyis nem igazán élvezhető, de legalább amikor nagy baj volt, mentek előre. Viszont Elefántcsontpart meg hiába képzettebb, egyszerűen nem bírta el az ostoba hibákat meg a taktikai éretlenséget.

Eközben Kolumbia ilyen gólokat lőtt Japánnak:

Görögország–Elefántcsontpart 2–1 (0–1)
Gólszerző: Szamarisz (43.), Szamarasz (90+3. - büntetőből), illetve Bony (74.)

Japán–Kolumbia 1–4 (1–1)
Gólszerző: Okazaki (45.) illetve Cuadrado (17. - büntetőből), J. Martínez (55., 82.), James Rodríguez (88.)

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lökés miatt kiállították a kapust, aki ezután idegből brutálisan leütötte az ellenfelét

12 éves Gerrard legendás Chelsea elleni elcsúszása

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
79% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni