Óriási meglepetéssel indult a nap, majd jött két meccs, ahol egyetlen gólt sem láttunk. Végül a címvédő is pályára lépett, hátrányban volt, de végül három góllal nyert. Összefoglaljuk, mi történt a világbajnokság harmadik napján.

Az egyik legnagyobb esélyes, a 36 meccs óta veretlen argentin válogatott Szaúd-Arábia ellen kezdte meg a világbajnokságot a C-csoportban. Egy félidőig úgy tűnt, egy felejthető meccsen nyernek Messiék, de aztán öt perc alatt Szaúd-Arábia fordított, és később kiderült, legyőzte Argentínát.

Itt a vb sokkja: Szaúd-Arábia legyőzte Argentínát

Szaúd-Arábia elvette Argentína 36 meccs óta tartó veretlenségi sorozatát.

Gólok

Messi, 1–0:

Al-Sehri, 1–1:

Al-Davszari, 1–2:

A nap második meccsén a tavalyi Európa-bajnokság meglepetéscsapata, a dán válogatott játszott Tunéziával a D-csoportban. A dánok főleg az első félidőben takaréklángon égtek, a szünet után már támadóbb futballt játszottak, szögletekben domináltak is, de a szögletekért nem jár plusz pont, gólt pedig egyik csapat sem szerzett.

A C-csoportban a szaúdiak meglepetésgyőzelme után Mexikó játszott Lengyelországgal. Ezen a meccsen sem született gól, ez leginkább Robert Lewandowski számlájára írható, a lengyel csatár ugyanis kihagyott egy tizenegyest a második félidőben.

Lewandowski lábában maradt a lengyel győzelem

Nem a gólparádéról szól a világbajnokság harmadik napja, itt a második meccs, ahol egyetlen gól sem volt.

Kedd este bemutatkozott a címvédő is, Franciaország–Ausztrália D-csoportos meccsel zárult a nap. És kezdődött rögtön egy meglepetéssel a meccs, Ausztrália Goodwin góljával megszerezte a vezetést. Franciaország azonban nem követte Argentína útját, még az első félidőben fordított, Rabiot és Giroud góljával. A második félidőben Mbappé is betalált, Giroud pedig duplázott, ezzel utolérte Thierry Henryt a francia válogatott góllövőlistáján, mindketten 51-szer találtak be francia színekben.

Egy rövid dráma után lazán fordított Franciaország

A címvédő francia válogatottnak nincs túl sok szerencséje, ennek ellenére meglepően jól játszott.

Gólok

Goodwin, 0–1:

Rabiot, 1–1:

Giroud, 2–1:

Mbappé, 3–1:

Giroud, 4–1:

Foci-vb, harmadik nap, eredmények

Argentína–Szaúd-Arábia 1–2
Dánia–Tunézia 0–0
Mexikó–Lengyelország 0–0
Franciaország–Ausztrália 4–1

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Öt biztosan, de akár hat olasz csapat is szerepelhet a Bajnokok Ligájában

További cikkeink a témában