A Telex szúrta ki, hogy a részben budapesti rendezésű foci Európa-bajnokság hazai részével kapcsolatos rendeletek jelentek meg a Magyar Közlönyben.

Az Eb-meccsekre Magyarországra utazó szurkolók nézőként abban az esetben is beléphet az országba, ha a belépés előtt 72 órán belül elvégzett negatív eredményű – magyar vagy angol nyelven kiállított – PCR teszttel igazolja, hogy a szervezetében koronavírus nem volt kimutatható. A meccsre nézőként és a szurkolói zónába egyaránt bemehetnek.

A szurkolói zónában lehet ételt, italt fogyasztani, lehet zenés rendezvényeket, koncerteket szervezni, és ezek létszámkorlátozás nélkül megtarthatóak.

Az is kiderült, hogy a jegy megfelel egy védettségi igazolványnak:

A koronavírus ellen védett személyekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni a mérkőzésre érkező magyar állampolgársággal nem rendelkező személyre, ha a mérkőzésre szóló érvényes, papíralapú vagy elektronikus részvételi jegyét felmutatja.

Aki a rendelkezéseket megszegi, azzal szemben 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírságot szabhatnak ki.

Az Európa-bajnokságot június 11. és július 11. között Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Glasgow-ban és Sevillában rendezik. A Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

A magyar válogatott a csoportjában hazai pályán június 15-én 18 órától játszik a portugálokkal és 19-én 15 órától a franciákkal, majd 23-án 21 órától a németekkel Münchenben.

A világbajnok francia válogatottnak a Velencei-tónál lesz a szállása az Eb ideje alatt

Lehet cangázni a tó körül, hátha beleszaladsz Mbappéékba.

(Fotó: Andrachiewicz/PressFocus/MB Media/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés