Miközben a fél világ azt találgatja, kit fog igazolni a Real Madrid Ronaldo helyére, Florentino Pérez elnök a 19 éves ukrán kapus, Andrij Lunyin bemutatásán új irányt határozott meg.

„Lépésről lépésre lerakjuk a csapatunk jelenének és jövőjének alapjait. Szeretnénk beépíteni a fiatal tehetségeket, akik a jövőnket alakíthatják és akik a maximumra törekszenek. A klubunk arra építette a mítoszát és legendáját, hogy senki ellen sem futamodik meg, és mindig mindent meg akar nyerni. A trófeáinkat alázattal, kemény munkával és elkötelezettséggel, csapatként szereztük meg.”

Ezzel Pérez minden bizonnyal arra utal, hogy az elmúlt évek zseniálisan felépített, tudatos igazolásainak most jött el az ideje. Fiatalokat, a legjobb spanyol (és brazil) tehetségeket gyűjtötték össze, akiknek most megadják a lehetőséget, hogy hosszútávon rájuk épüljön a Real Madrid.

Erre utal az is, hogy CR 7-es mezért Marco Asensio örökli meg, Iscót és Dani Ceballost nem adták el, sőt megvették Álvaro Odriozolát is. És övék Jesús Vallejo, Marcos Llorente, Theo Hernández, de Dani Carvajal és Lucas Vásquez sem koros még. Valamint igazoltak két tehetséges brazilt is: Vinícius Júnior és Rodrygo is Madridban van már. És ugye néhány év múlva a 19 éves, 191 centiméter magas Andrij Lunyin lehet majd mögöttük a kapus.

Ha igaz, amit Pérez mond, akkor ők alkotják a jövő Realját és nem fog érkezni Hazard vagy Neymar. Egészen addig, amíg jönnek az eredmények.

(Fotó: Denis Doyle/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Fradi edzője szerint a Ferencváros versenyképes kihívója volt a Tottenhamnek

Világbajnok lett a Veszprém!

A tartalékos Tottenham is erős volt a Fradinak

További cikkeink a témában