Marco Rossi vereséggel debütált, Finnországban kapott ki a magyar válogatott.

Azok a finnek ellen kezdte meg a Nemzetek Ligáját a magyar válogatott, akiket korábban már 11 alkalommal legyőzött, háromszor döntetlent játszott és csak kétszer kapott ki, vagyis előzetesen ideális ellenfélnek tűntek az északiak.

A kispadon debütáló Marco Rossi Szalaival középen, Sallaival és Stieberrel a két szélen kezdett:

MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség

Hajrá, magyarok! ⚽❤


Az első 45 perc nagy részében a magyar válogatott irányított, az első 15 percet leszámítva Finnországnak nem igazán volt területe, pech, hogy ebben a negyedórában gólt rúgtak a hazaiak: Pukki egy magyar labdavesztés után Kádárt simán megverte, 1–0:

Ordító ziccere nem volt a Rossi-csapatnak az első 45 percben: Sallai, Lang és Stieber került említésre méltó helyzetbe, előbbi kettő a kaput sem találta el, Stieber lövésénél Hradecky védett.

A második félidő elején Szalai egyenlíthetett volna, jól vette le Kovács beadását, de a ziccert Hradeckybe lőtte. A következő helyzet a finnek előtt adódott, egy szabadrúgás után Toivio rúgott nagy kapufát. 20 perccel a vége előtt Rossi behozta Eppelt Sallai helyére, és átállt a csapat a háromvédős rendszerre. Egyenlíteni viszont nem tudott, annak ellenére sem, hogy folyamatosan nyomás alatt tartotta a finn védelmet, de egyszerűen nem ment be az egyenlítő gól. A finnek közben végleg eldönthették volna a meccset, Pukki azonban kapufára pörgetett.

Összességében jobban nézett ki ez a csapat, mint Leekensszel bármikor, szervezettebb volt a játék, mezőnyben a meccs nagy részét dominálta a válogatott, a kapu előtt azonban nem volt eléggé éles. Ha pedig csak a ziccereket nézzük, akkor megérdemelt a finnek győzelme.

Kedden jönnek itthon a görögök.

Nemzetek Ligája, C-divízió

2. csoport, 1. forduló

Finnország–Magyarország 1–0 (1–0)

Gólszerző: Pukki (7.)

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon