Méltatlan volt a játékvezetés a világ egyik legnagyobb meccséhez, így aztán kissé elszabadult a pokol. De azért láttunk szép gólokat.

Ha már sorfalat nem állt a Real, megtörve a La Liga 89 éves hagyományát, picit felbőszítve uralta a meccs elejét a hazai csapat, jól kezdett a Barcelona, ami a tizedik percben góllá érett. Egy remek támadás végén Suárez kapásból lőtte ki a hosszút.

Sokáig nem szipogott a gól miatt a Real, egy még szebb támadás végén Ronaldo kotorta a kapuba Benzema fejesét.

Ezen kívül viszont főleg Hernández Hernández játékvezető ténykedése emelhető ki: valahogy a pályán tartotta Sergio Ramost, majd az Umtiti lábszárát kis híján eltörő Bale-t is. Sőt a walesi sárgát sem kapott.

Viszont a félidő legvégén Sergi Roberto ütését látta, jogosan kiállította a hatalmasat hibázó Barca-védőt.

A szünetben Coutinho helyett Semedo jött ki, valamint egy teljesen más Barca, illetve egy Ronaldo nélküli Real. A portugál megsérült. Ennek összessége az lett, hogy elkezdtek jól játszani Messiék, az 52. percben le is kontrázták a Realt, Messi meg berúgta 33. gólját.

Hernández itt is hatalmasat hibázott, Suárez szabálytalanul vette el Varane-tól a labdát. Aztán Bale-nek volt még egy sárgás faultja, akárcsak Ramosnak, de nagyvonalúan továbblépett ezen a spori, mint ahogy azon is, hogy Marcelót felrúgták a tizenhatoson belül.

Néhány perccel előtte Bale bitang nagy gólt rúgott, úgyhogy ekkor már 2–2 volt.

Minden volt ezen a meccsen, sajnos főleg dulakodás és játékvezetői hiba, az iksz meg igazságos. A Barcelona továbbra is veretlen, még három fordulót kell lehozni így a makulátlan bajnoki címhez.

Barcelona–Real Madrid 2–2

  • Gól: Suárez 10., Messi 52., ill. C. Ronaldo 14., Bale 72.
  • Kiállítva: S. Roberto 45+2.

(Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés