Miután szinte mindenben megegyezett a Tottenhammel is, végül aláírt a Chelsea-hez a brazil válogatott középpályás, Willian. Orosz lobbi, brazil mikrofonfejparti.

Még egy mikrofonfejű focista ad melót a észak-londoni fodrászoknak, a Chelsea ugyanis leigazolta Williant, az Anzsi Mahacskala középpályását. Ráadásul az eddigi sörényes, David Luiz szintén brazil, remek cimbik lesznek tehát ők. Az Anzsi tönkrement, erről már nálunk is lehetett olvasni, a legértékesebb portékáit kiárusította, Willian mindenképp közéjük tartozik. Az asszisztkirály (tavaly 27 bajnokin 16 gólpasszt adott, a BL-ben 6/3 volt a mérlege) 25 éves középpályásért be is jelentkezett a Liverpool, akinek nagyon kellett és tökéletesen illeszkedett is volna Rogers mester szisztémájába, majd a Tottenham is, aki pedig a Bale-ért kapott elképesztő összeget szerette volna jó helyen tudni.

A londoni fehérek küldtek is egy 30 millió eurós ajánlatot, cserébe érkezett Willian orvosi vizsgálatra. Majdnem kész az üzlet. De ezt megneszelte Roman Abramovics, úgyhogy sebtiben rácsörgött Szulejman Kerimov barátjára, az Anzsi tulajdonosára, hogy adja már el inkább neki az ügyes brazil fiút. Így is lett, gyorsan megegyezett a két oligarcha, Willian pedig 31 millió fontért öt évre alá is írt a Chelsea-hez. Ahol így most egy rakás támadó középpályás van: Oscar, Mata, Hazard, Lampard, Schürrle, De Bruyne, Victor Moses és most már Willian.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

Keane a Fradi sorsdöntő visszavágója előtt: Én és a futballisták is tudják, mi kell a győzelemhez

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés