Nagyon megdicsérte a Barca korábbi ikonja Coutinhót.

Szerinte a Liverpool karmestere mindig is speciális játékos volt, és idén még jobb lett.

„Ha jó formában van, akkor nincs jobb középpályás nála Európában. Mindig is látszott, hogy minőségi játékos, és idén még kiegyensúlyozottabb lett. Európa egyik legintelligensebb edzőjével dolgozik együtt, ebben a szezonban pedig reális esélyük van a bajnoki címre.”

Aztán hozzátette, hogy ha valaki ilyen szinten játszik, akkor folyamatosan hírbe hozzák más csapatokkal, de Coutinhónak most csak a játékra szabad koncentrálnia. Xavi szerint kevés játékos tudná még jobbá tenni a Barcát, de Coutinho annyira technikás, hogy vele még jobbak lennének a katalánok.

És nem csak Xavi gondolja így. A spanyol sajtó szerint a válogatott szünetben Neymar és Suárez is beszélt a 24 éves középpályással, ők is szeretnék, ha a brazil Barca-játékos lenne – előbbi a válogatottban csapattárs Coutinhóval, utóbbi a Liverpoolban játszott együtt vele.

Coutinho ebben a szezonban 11 bajnokin 5 gólnál és ugyanennyi gólpassznál jár, piaci értéke jelenleg 35 millió euró. És papíron tényleg illene Messiékhez, de a gyakorlatban talán már nem bírná el a csapat, hogy Messi, Neymar, Suárez és Coutinho is csak a támadások szervezésével foglalkozna.

A hétvégén Argentína ellen lőtt bombagólt:

Amúgy meg: Valami egészen elképesztően mesteri gólt rúgott a Liverpool brazilja

(90min.com; sport.es)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.