Döntetlent játszott a Camp Nouban a Barcelona és a Manchester United. A meccs után mindkét edző kritizálta a játékvezetést, mindkettő úgy érezte, az ellenfél javára hibázott a bíró.

2–2-t játszott a Camp Nouban a Barcelona és a Manchester United az Európa-ligában, így a visszavágón dől el, melyik csapat jut a nyolcaddöntőbe.

A meccs után mindkét edző nyilatkozott, közös pont volt, hogy Xavi és Ten Hag is kritizálta a játékvezetést. Xavi egy meg nem adott tizenegyest hozott fel, szerinte Fred egyértelműen kezezett.

@the.art.of.attackingAgain with these refs man. #fypシ #fy #barcelona #fred #handball #manchesterunited #europaleague♬ sonido original - C 💔

„Akkora tizenegyes volt, mint egy ház.

Már Milánóban a BL-ben sem fújtak be egy hasonló esetet és most sem. A játékvezető azt mondta, a VAR ellenőrizte az esetet. Nem tudom, mit kell tennünk, hogy ezeket az eseteket befújják.”

– panaszkodott Xavi.

A másik oldalon Erik ten Hag egy elmaradt piros lap miatt elégedetlenkedett. A már sárga lapos Koundét szerinte ki kellett volna állítani, miután szabálytalankodott Marcus Rashforddal szemben.

@wiggs_23Posible penalti de Koundé a Marcus Rashford o mínimo tarjeta amarilla 👀👀👀👀👀#campnou🔴🔵 #ronaldaraujo🧱🇺🇾 #rashford #garnacho #tenhag #barcelonaunited #fcbarcelonamanchesterunited #manchesterunited #redeevils #europaleague @europaleague #ronaldaraujo💙❤ #ronaldaraújo #campnou #pedri #xavi #campnou🔴🔵 #ronaldaraujo🧱🇺🇾 #rashford #garnacho #tenhag #barcelonaunited #fcbarcelonamanchesterunited #manchesterunited #redeevils europaleague #ronaldaraujo💙❤ #ronaldaraújo #campnou #pedri #xavi #xavihernandez #gilmanzano #laporta #gerardromero #gerardpique #copadelrey #fcbarcelona🔵🔴 #fcbarcelona #laliga #gavi #balde #lewandowski #araujo #araujo🇺🇾 #Christensen🇩🇰 #frenkiedejong #frenkie #mateualemany @fcbarcelona @Alejandro Balde @Alexia Putellas @Robert Lewandowski @Pedri González #pablogavi #dembele🇫🇷 #ousmanedembele #barcelona #gaviydembele #ferran #ferrantorres #jordialba #rapinha #rapinha🇧🇷 #rapinha⚡ #gilmanzano #laporta #gerardromero #gerardpique #copadelrey #fcbarcelona🔵🔴 #fcbarcelona #laliga #gavi #balde #lewandowski #araujo #araujo🇺🇾 #Christensen🇩🇰 #frenkiedejong #frenkie #mateualemany @fcbarcelona @Alejandro Balde @Alexia Putellas @Robert Lewandowski @Pedri González #pablogavi #dembele🇫🇷 #ousmanedembele #barcelona #gaviydembele #ferran #ferrantorres #jordialba #rapinha #rapinha🇧🇷 #rapinha⚡#jadonsancho #sancho #koundé #juleskoundé #juleskoundé🇫🇷♬ sonido original - Wiggs

„Egyértelmű szabálytalanság volt.

Arról vitázhatunk, hogy a tizenhatoson belül volt-e, de a szabálytalanság egyértelmű. Rossz döntés volt, talán túl nagy nyomást éreztek a játékvezetők a Camp Nouban”

– mondta a Manchester United edzője.

Elégedetlenség a játékvezetői csapat munkájával tehát volt mindkét oldalon, jövő héten pedig az is eldől, melyik csapat jut a 16 közé.

Négygólos meccsen ikszelt a Barcelona és a Man. United

Négy gól, rengeteg helyzet és iksz az Európa-liga rangadóján.

(Fotó: Getty Images)

És ezt olvastad már?
A noszvaji lombházak, ahol a legjobbat hozhatod ki magadból
További cikkeink a témában